Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Szathmáry Sándor: A szabadság teológiája
Dr. Szathmáry Sándor j'"ólt: „írd meg mert ezek az igék megbízhatóak és igazak!” Es ezt mondta nekem: ,Megtörtént! En vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szpmjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni foga mindezt, és Istene leszek annak, azpedigfiam lesz ” (M 21, 1-7). Ezek után kérdezzük meg, hogy mit jelent ennek a hatalmas reménységnek a jelenléte itt e földön, a szabadság teológiai üzenetére nézve. Láttuk, hogy a szabadság az örök létre tekint, ahol Isten élete és dicsősége, vagyis a létezés teljessége a mienk. Ezt így- fejezi ki az olvasott szakasz: ,,En adok a szpmjazónak, az élet vizének forrásából ingyen. ” Életszomjunk be fog tehát teljesedni, úgyhogy nem marad semmi hiány, mely még betöltésre várna, mienk lesz az a szabadság, mely Jézusban föltárult, és a létezés teljességét nyitotta meg. A szabadság üzenetének igazságát ennek megvalósulása adja, melyben nincs többé nyomorúság, bűn, betegség és fájdalom, szükség és szomjúság. Miért van erre szükség, hogy ezt már most hirdessük, és mi ennek a gyakorlati haszna és értéke? Ez az eszkatológiai látás, (így nevezzük a teológia nyelvén) a jelenben ezt hirdeti: Isten Lelke megragadja az embert, és önmagánál is nagyobb életcélok szolgálatába állítja. Ezek a célok és ezek az ígéretek az emberi életet állandóan frissen tartják. Az ember nem állhat meg életének egy' pontján, saját erőtlenségeibe és kudarcaiba belegubanco- lódva, valamiféle leszázalékolt, takaréklángot élő életet élve (ahogyan Sartre ajánlja: tartsd életedet takaréklángon), mert a lélek vezet és hajt tovább, Isten ígéreteinek és ajándékainak a megragadására késztetve. Az eljövendő világ fényeinek és ígéreteinek a vonzásában élve, az ember szabadságot kap arra, hogy merjen élni önmagát nem féltve, a kudarcoktól, kockázatoktól sem félve. A majdnem halálra kövezett Pál felkél, és ő vigasztalja a többieket így: „...maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába” (ApCsel 14,22). El tudja felejteni azt, amik háta mögött vannak, mert nagyobb reménység van előtte, aminek a megragadására tör (Fii 3, 12-14). Majd a feltámadás erejére hivatkozva azt mondja: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétsé- geskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk. de nem elhagyottak, letipornak, de nem pusztulunk el" (2Kor 4,8). Ilyen erővel való telítettséget, ilyen küzdőképességet, ilyen célratörést, ilyen belső szellemi igényességet, ilyen mindenek felett és mindenek ellenére való győzelmes életet jelent az eszkatológiai látás az embernek (Róm 8, 37-39). Ez a szabadság etikai értelme és motiváltsága. Ez olyan üzenet, mely nem idegen korunk emberétől, sőt az életet kereső ember számára nélkülözhetetlen. Mert ez a szabadság, mely az eszkatológiai üzenetben van, az eget és a földet egyszerre nyitja meg az ember előtt. Van élet, melyet meg lehet ragadni, van jövendő, melyet lehet várni, van feltámadás, mely ennek az életnek az értékét megadja, hiszen most már semmi sem hiábavaló. Ilyen nélkülözhetetlen tehát a szabadságnak a távlata, vagyis az örök életnek a reménysége. Valóban igaz, amit Pál mond: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk” (lKor!5,19). 64
