Sárospataki Füzetek 10. (2006)
2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az igehirdetés mai problémái
Novak István A tiszáninneni református egyházkerület egykori püspöke: Farkas István a felügyelete alatt álló egyházközösségeket személyesen is szívesen, gyakorta látogatta. Egyik ilyen alkalommal a vizitáció befejezésekor a távozó püspököt a gyülekezet gondnoka — egyszerű parasztember — annak rendje és módja szerint köszöntötte, búcsúztatta. A beszéd zárómondatával imigyen:-Tiszta szívemből kívánom, bogy a főtis^teletű Püspök Urat és kedves családját öreg Isten, akarom mondani: örök Isten sokáig éltesse. Az alig leplezett derültséget a lelkesen felzúgó éljenzés és a püspök mosolyba ágyazott atyai jóindulata persze elmosta. Ennyi a történet. Aligha tévedünk, hogy ezt így, egy templomi istentisztelet, igehirdetés keretében elmondani nem lehet. Am — úgy véljük — helye lehet egy bibliaórát követő barátságos beszélgetés vagy műsoros est anyagában, ahol a szent textus megbeszélése után a jelenlévők egyházközösségük mindennapi gondjaival is foglalkoznak, vagy ahol közösségi életük kedélyes, humoros mozzanatáról megemlékeznek. Érdekes jelenség, hogy a jó és rossz igehirdetés közötti különbség felvázolásánál Szerzőnk sajátos „eltolódással” dolgozik. Részletesen taglalja azokat az ismérveket, amelyek a jó igehirdetést jellemzik. Valameny- nyit követelményként kezeli. Kiindul az alapos felkészülésből, ehhez kapcsolódóan szükségesnek tartja, hogy a lelkész eleve tudja, vajon a konkrét prédikáció milyen célt szolgál, „tehát mit akar kiváltani a hallgatóságból” /148/. Az igehirdetés átláthatóságát szolgálja a mondanivaló taglalása és közérthető nyelvezete /149/. Mellőzze az „emelkedett stílust” és ne oktató, vagy dorgáló módon beszéljen, hanem sokkal inkább ösztönzően és adjon a hallgatóknak mindig valami útravalót, amit meg tudnak valósítani a gyakorlati életben. Legyen az igehirdetés mindig „szenvedélyes”, vagyis a szeretet, az Isten szeretetét sugárzó /152/. Időtartama 15-20 perc /153/. Mindeme kellékek és feltételek — egyfajta reciprok értékeléssel — világossá tehetik a „rossz” igehirdetés jelenségeit. Idevonatkozó fejtegetéseivel általában egyet lehet érteni, és mint egyféle „követelményrendet” adott esetekben — kellő gondossággal — alkalmazni. Ez a gondosság különösen szükséges lehet akkor, ha olvasás közben Szerzőnknek ahhoz a gondolatához érkezünk, amely megengedhetőnek és szükségesnek tartja, hogy ha a lelkészről — idő elteltével - kiderül, hogy a „jó” igehirdetésre „nincs tehetsége”, akkor „vele együtt keresni kell valaki mást erre a fel- adatra”/159-160/. Ez - gorombán fogalmazva - a lelkész leváltását jelenti. Hazai egyházi közállapotainkat ismerve szinte megoldhatatlan és közegyházi életünkben ez idő szerint teljesen ismeretlen feladat. Ha egyáltalában bárhol is alkalmazni kívánják, csak is az érintett lelkész és egyházközsége közös megegyezésével lehetséges. Ugyanakkor a felsőbb egyházi vezetés /esperes-püspök/ olyan közreműködésével, amelyben ez a művelet az 52
