Sárospataki Füzetek 10. (2006)
2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Jer, áldott vendég!
Fekete Csaba Régi az advent is, meg az énekeskönyv is. Meg drága. De milyen advent, és milyen énekeskönyv? Milyen régi és milyen drága? Az újabb idők vallás-lélektani jelenségei között nagyon kínálkozik vizsgálódásra a hitvallásos és bibliás reformátusság fogalmi változásainak némelyik megnyilatkozása. Nagyszerű példát kínál erre hetilapunknak a néhány évvel ezelőtti első adventi vasárnapjára közölt vezércikkéből néhány mondat (alább idézem). A várakozás, urunk eljövetele időszaka, a megtestesülés előkészülete ma négy adventi vasárnapot számlál a mi egyházi évet rögzítő naptárunk (megszokás szerint). VII. Gergely pápa idejéhez (1073—1085) köti a hagyomány a szabályozást Fél évezreddel korábban már kialakult a Karácsonyt megelőző böjti idő, helyenként öt vasárnapra terjedt (a nyugati keresztyénség szertartási rendje szerint; a keleti szertartásrend ebben is különbözött). Általában három rétege van az ünnepkörhöz fűződő keresztyén tartalomnak. Elsődleges az Ige testet öltése, a Karácsony, Jézus születése, és a mi előkészületünk. A végső időkben elkövetkező, a messiási váradalmakkal kapcsolatos királyságot szintén várva-várták és áhították a régiek. Még szellemibb rétege a váradalmaknak Isten kegyelmi idejének elérkezése, amely által teljes személyiségünkön uralkodik, mint teremtett és megváltott tulajdonán. Ehhez kapcsolódva iktatott 1921-ben a Baltazár féle énekeskönyv egy adventi strófát a kezdőénekek körébe. Korábbi énekeskönyveink az ünnepkör eme pontjára hagyományos himnuszokat rendeltek. Ezeket régen az iskolások énekkara a kántorral és a lelkésszel énekelte, a refrént biztosan fújta velük a gyülekezet (a régi református szertartás a mainál sokkal ékesebb volt). Általában nyolc adventi himnusz szólt hajdan, ezek: 1 Új világosság jelenék; 2 Áldott Izraelnek Ura (=Zakariás éneke, Lukács 1,68—79); 3 Mennyei Ige, jelenéi; 4 Az Idvözítőt régenten; 5 Mindeneknek Teremtője; 6 Csillagoknak alkotója; 7 Istentől választott népek; 8 Jövel váltója népeknek. Vannak adventi énekek mai énekeskönyvünkben, a 301—313. szá- múak ,^4% Ige testet öltéséről” hitvallási címmel. Köztük az itt említett első himnusz a 301. számú. Ünnepi énekek között legalább négy adventre való gyülekezeti éneket találunk még: 1 Az keresztyénségben Igaz vallás az hitben (Apostoli Hitvallás); 2 Az Atya Úr Isten Ádámot hogy teremté; 3 Küldé az Úr Isten hűséges szolgáját; 4 Mi Atyánk, Atya Isten. Ezekből máig megmaradt énekeskönyvünkben az itt 3. számmal jelölt (310). Ezek voltak tehát a valóban régi énekek, a valóban régi énekeskönyvekben. Kéziratos énekeskönyvekben is, de 1560-tól nyomtatásban 114