Sárospataki Füzetek 10. (2006)

2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hős Csaba: Jézus a győztes

JÉZUS A GYŐZTES

különböző rendű és rangú idegeneket. A megtérések „mellékhatásaként” gyógyulások is történtek különböző betegségekből, de kivétel nélkül a bűnvallások illetve feloldozások után, úgy, hogy Blumhardt is csak később értesült ezekről. Bár sokan csodatevőnek tartották, ő megannyiszor kifejezésre juttatta, hogy nem érdekelt a pusztán fizikai gyógyításban. Ismételten elmondta, hogy nem kíván konkurálni az orvosokkal. Megvallotta, hogy amit ő tesz, és tenni tud az csupán annyi, hogy hittel kiált: „Jézus segíts!”, a többi pedig, az Isten dolga. Blumhardtnál a gyógyulás nem volt cél, csak következmény. Ugyanakkor, az események hatására kettős következtetésre jutott. Egyfelől felismerte, hogy a keresztyénség elveszítette azt a küldetéséből fakadó autoritását, hogy szolgálatával szabadítson és gyógyítson. Másfelől rádöbbent arra, hogy ez a keresztyénség hibája, hisz eredendően, az igehirdetés mellett, a gyógyítás, helyrehozás ajándékával is rendelkezett Isten népe. Természetesen következik tehát mindebből, hogy Mötdingen világszerte keresett hely lett, ahol sokan találtnak az apostoli időkre hasonlító közösséget, s ami több: új, valóságosan új életet. Blumhardt életének ez az időszaka — az ébredés időszaka — az igehirdetés, lelkigondozás, gyülekezetépítés ideje volt, amit ő erején felül, pontosabban nem a saját erejéből végzett. Ugyanakkor, állami és egyházi részről is támadások indultak a hivatalok részéről ellene. Egyfelől, ezek az álláspontok megfogalmazták, hogy szolgálata aláássa az orvosok tekintélyét és munkáját. Másfelől pedig azzal vádolták, hogy nem tölti be azt a papi hivatással szemben támasztott, évszázadok óta fennálló igényt, hogy a szerencsétleneket vigasztalja, a szenvedőket pedig megáldja. Pontosabban fogalmazva: nem redukálódik csupán erre tevékenysége. Éppen ezért hatóságilag tiltották meg neki, hogy parókiáján szállóvendégeket fogadjon, és vasárnaponként távolból érkezők látogassák.

Részben ezek a korlátozások vezették el odáig, hogy váltson, bár akkoriban szokás volt a lelkipásztoroknak 10-15 évenként másik gyülekezetbe menni. Ugyanakkor Blumhardt egyre inkább belenevelődött egy olyan speciális jellegű igehirdetői és pásztori hivatásba, ami túlmutatott a falusi parókus munkakörén, és túlnőtte annak lehetőségeit. Mint már ismert egyházi ember, számtalan ajánlatot kapott, így Feldbachból, Barmenből, Kölnből, de egyiket sem fogadta el. így vall ezekről az időkről: „A különféle kísértésekben szenvedő emberek látogatása és azoknak a száma, akik rövidebb hosszabb ideig óhajtottak lelkigondozásom alá jutni egyre nagyobb lett. Ez a körülmény végül is döntés elé állított. Éreztem, hogy ez a hivatásom, - amely minden emberi segítség nélkül jött létre, és amelyet elkerülni az Úrnak való engedetlenség nélkül nem tudtam, egész embert kíván. Azt, papi hivatásommal együtt, amely ugyancsak sok kötelességet rótt rám, tovább végezni nem tudom. így jutottam arra az elhatározásra, hogy lelkészi állásomtól megválók.”6

6 Zünde! Frigyes: Blumhardt János Kristóf életrajza III. kötet, Siófok, 1941. 70.o.

103