Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hős Csaba: A tengerentúli homiletika néhány hangsúlyos pontja
Hős Csaba géliumot egyaránt tudta hirdetni görögnek és zsidónak, Jeruzsálemtől Athénig. De ugyanez mondható el számtalan ismert vagy ismeretien igehirdetőről, kik 2000 esztendő alatt úgy hirdettek aktuális, megszólító, dinamikus üzenetet, hogy annak kontextuaüzált volta nem csorbította Isten igéjének tekintélyét. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az egyetemes igehirdetés ideje lejárt, mely exkluzív és örök érvényű válaszokat tudna adni. Napjainkban a világ annyira sokszínű, vagy ha úgy tetszik kaotikus, hogy nincs olyan igehirdetés, mely az egyetemes emberi tudatot meg tudná szólítani függetlenül helytől és időtől, még akkor sem, hogyha az ige lényege mindig ugyanaz és Isten igéje változhatatianul örök. A jövő homiletikájának meg kell szabadulnia a sztereotípiáktól, általános mintáktól, közhelyektől, és meg kell találnia a specifikus, egyedi, valamint leghatásosabb elméleti és gyakorlati megoldásokat, alkalmazkodva az adott külső kontextushoz. így érkezünk el az amerikai homiletikában manapság oly gyakran emlegetett felismeréshez, tudniillik, hogy, az igehirdetés nem más, mint lokális, helyi, gyülekezeti teológia. 1997-ben jelent meg Honora Tubbs Tisdale tollából a Preaching as Cocái Theology and Folk Art című könyv, melyben a szerző a következőt hangsúlyozza: “Valamennyiszer az igehirdető íróasztalához ül, hogy megfogalmazza vasárnapi prédikációját gyülekezete számára, nem mást tesz, mint helyi teológiát dolgoz ki. Olyan teológiát, mely nemcsak az igét és a szélesebb értelembe vett teológiai tudományt illetve hagyományt veszi komolyan, hanem hasonló komolysággal figyel az adott gyülekezet helyzetére, életszemléletére, életérzésére, problémáira, tradíciójára.”8 Az igehirdető, mint gyakorlati teológus tehát nem tesz mást, mint konstruktív módon és gazdag képzelőerővel kapcsolja össze és értelmezi Isten igéjét, illetve az adott helyi kontextust, melyből prédikáció születik. így, az igehirdetés nem más, mint helyi, alkalmazott teológia. Nem csupán ’makroteológia’, mely örök érvényű dogmatikai indikativusokat és etikai imperativusokat fogalmaz meg, hanem ’mikroteológia’ is, mely a Lélek által megelevenített igéből születik, és egy-egy adott, helyi közösség bölcsőjében növekszik megszólító, transzformatív igehirdetéssé. Az idézőjelben értett időtlen prédikációk kora lejárt. Az a prédikáció, amelyet száz éve ugyanúgy el lehetett volna mondani, mint ma, valószínűleg meglehetősen szegényes prédikáció. Ugyanúgy lejárt azon prédikációk ideje is, melyeket akár egy-egy felekezeten belül a helyi gyülekezeti adottságok figyelembe vétele nélkül el lehet mondani. Azért van ez így, mert gyülekezeteink tagjai elsődleges vallási önazonosítási pontként nem csupán felekezeti hovatartozásukat, hanem gyülekezeti hovatartozásukat is 8 Tisdale, Leonora Tubbs, Preaching as Local Theology and Folk Art, Fortress Press, Minneapolis, 1997., 39.o. 80
