Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az egyházi elit
Novak István igehirdető sem hittel átélni, sem gyakorlatilag megélni nem képes azt, amiről beszél. A másik — nélkülözhetetlennek látszó — igehirdetési követelmény: a megszólítás, a megszólítottság. Az igény, hogy az igehirdető az őt hallgatót kapcsolja be a szent szolgálatba. Szólítsa meg a lelkeket. Nem stilisztikai vagy retorikai ,,tűzijátékkal”, esetleg ide egyáltalában nem illő trükkel, hanem egyszerűen csak ilyenféleképpen: „Mit szólsz a hallottakhoz? — Mi a te véleményed? — Mit tennél te abban a helyzetben, amit az igehirdető elibéd tárt?" Természetesen főleg ha az igeszolgálat templom, vagy más alkalmi isten- tisztelet adott liturgiái formái között bonyolódik le, nem nyombani párbeszéddé alakulva, nem valamiféle „vita alkalom” módján. /Erre sokféle más lehetőség egyébként is kínálkozik./ Hanem úgy, hogy e feltett kérdésre a hallgató lelke mozduljon meg, a lelke válaszoljon. Akár nyomban, akár a templomot elhagyva, akár otthon, másnap vagy harmadnap, tehát bármikor. Mindezt így, vagy ilyenféle módon annál is inkább, mert ne feledjük: sokszor maga Jézus Krisztus is ezt a módszert használta. Egész földi szolgálata a személyes megszólítás jegyében alakult. Mikor — többek között — így szólt: „Mit kívánsz hogy cselekedjem veled?" Vagy: „Hiszed-e, amit hallottál? "Vagy: „Eredj el, és többé ne vétkezőéi” Ez a krisztusi fakorláttal” is megtámogatott módszer persze még a Megváltóra, mint „tekintélyre” alapozottan sem kizárólagos. Számosszámtalan változata ismert és lehetséges. Arra azonban bizonyára alkalmas lehet, hogy az igehirdetés mai — talán nem sértő a szó — „megmerevedett” állapotát fellazítsa. Hogy az „új szelek nyögetik az ős magyarfákat” /Ady/ ide átvetített gondolata egyházunk szellemi elitjének gyakorlatán valamiképpen módosítson, változtasson. Végleg elfeledtetve azt az állapotot, amelyben „a teológus száraz és elvonatkoztatott teológiát űz és Istentől és embertől elrugaszkodott szprszálhasogatást végez ”19 Az elittel, az egyházi, majd a magyarországi egyházi elittel foglalkozó tanulmányunk elitépítési gondolatai korántsem teljesek. Ide vetített szándékunk nem is erre irányult. Csupán a továbblépés két fő irányát — mint legfontosabbakat — a világi elitréteg misszionálását és a lelkészi réteg igehirdetési új feladatait kívánta — töredékesen — megjelölni. Azért e kettőre összpontosítottan, mert — úgy véli — ha az egyház- és hitépítés területén egyházainkra sok és sokféle teendő hárul, közöttük sajátos és bizonyos elsőbbrendűséget az elitek állapotának vizsgálata és jövőjének betekintése mindenképpen megérdemel. E most említett két körülmény azután bizonyára azt is lehetségessé teszi, hogy az írás gondolatai tovább gördíthetők, a feltételezett és megrajzolt távlatok — a Mindenható akaratát és áldását kérve és remélve — gyakorlati síkon is építhetőkké válhassanak. 19 Lengyel — Várszegi id. m. id. h. 58
