Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az egyházi elit
AZ EGYHÁZI ELIT késztesse. Nagyjában-egészében az itt már leírtak szerint, és ahogyan az — mind ma, mind a jövőben - ettől az elit-rétegtől elvárható. Úgy véljük: e tevékenység megkezdésénél és életben tartásánál három alaptétel szem előtt tartásával kell dolgoznunk: az alulról építkezés; a számbavétel és számontartás; a misszió. Az alulról-épitke^és itt — mint minden ilyen természetű egészséges vállalkozásnál — azt jelenti, hogy e tevékenység legelső lépései történelmi egyházaink alapsejtjénél: az egyházközösségnél jelentkezzenek. Tehát nem a püspöki konferenciánál, nem a zsinatnál, hanem a gyülekezetnél. E legfelsőbb fórumok - úgy tűnik — csak addig mehetnek el - és persze addig el is kell menniük — hogy ezt a tevékenységet kezdeményezzék, inspirálják. Országosan, kötelező erővel minden további cselekvés az egyházközösség feladata. Mert eltekintve a minden építkezés közismert, törvényszerű módjától, az egyházközség /a gyülekezet/ az a legkisebb egyházi együttes, ahol a hívő emberek közössége látható formában — és persze törvénnyel szabályozott módon — megjelenik. Ahol — legalábbis elvileg, kis gyülekezeteknél, eddig mindenképpen — „mindenki mindenkit ismer. ” És ebben a kettős „minden-mindenki”-ben a hivőkön kívül az „esetenként hivő”, sőt a hitetlen ember is benne van. Kisebb, néhány-százas gyülekezetben szinte tévedhetetlenül, többezres létszámnál - a később bemutatandó — misszió munkája nyomán. A számbavétel és számontartás — mint egyfajta alaptétel — értelemszerűleg követi az építkezés természetes módját. Olyan címlista ez, amit - tekintettel az egyházakat megillető autonóm igazgatásra — még a legérzékenyebb ombudsmani szándékok sem kifogásolhatják. Kezelését, „naprakész^’ nyilvántartását akár a lelkész, akár a gondnok, akár a presbitérium vagy az egyháztanács erre alkalmas bármelyik tagja elláthatja. Lényegében a következő „alapelv”, a misszió gyakorlásának kiinduló pontjául szolgál. Mert már korábbi fejtegetéseink során többször utaltunk arra, hogy az egyházi elit világi rétegének tagjait — bizonyos, számban kisebb részétől eltekintve — misssqonálni kell. Ez egyfajta „pasztorizánó”, amelynek rendjén mind a hívő-hitvalló, mind a hivő, de meggyőződését munkája során feltárni nem kívánó világi elitet az egyház - „saját” egyháza, amelybe tartozik - időnként, ám rendszeresen inspirálni kíván arra, hogy társadalmi tevékenységében, napi munkájában hitbeli meggyőződésének adjon hangot. Nem melldöngető szónoklatokkal, színpadi gesztusokkal, még csak hangulatos — mert „egyházi levegőt” árasztó - helyzetek provokálásával sem, hanem és kizárólag olyan szóbeli, írásos vagy bármilyen kommunikatív magatartással, amelyben, vagy amely mögött a Krisztushoz tartozás valamilyen meggyőző jele felfedezhető. Az említett misszió csak ezt — és csakis ezt — az attitűdöt szolgálhatja. Gyakorlója, akár lelkész, akár hívő világi 55