Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - MÚLTUNK - Hörcsik Richárd: Bocskai István, a református politikus
Hörcsik Richard 2. Négy évszázad távlatából, Bocskai István gondolkodásának és tevékenységének két meghatározó sarkpontja volt: az egyik a pátria, a másik a religio?1 Vagyis, a haza és a vallás, s ezt a kettőt, pedig a libertas, azaz a badság eszméje fűzte szoros egységbe. Azon ritka 17. századi európai államférfiak közé tartozik, akinek politikájában a haza szabadsága és a vallás szabadsága nem ellentétként, hanem szoros egységben jelenik meg. Felfogásában az jutott kifejezésre, hogy csak egy független, szabad ország tudja biztosítani a vallásszabadságot és a szabad vallásgyakorlat pedig hathatósan tudja támogatni a nemzeti önállóságra való törekvést. — Olyan célkitűzés volt ez, ami nem avult el, hanem ma is vállalható, különösen itt Közép Európában, egy 40 évnyi, a nemezed függedenséget és a vallás szabad gyakorlását háttérbe szorító korszak után. 3. Magyarország évszázadokon át sokat szenvedett Kelet és Nyugat ütkö- zőjeként. A 17. században is olyan helyzetbe került, hogy a fejedelmi hatalom célkitűzése egyenesen az ország megmaradásáért folytatott küzdelem lett. Bocskai világosan felismerte ezt, és legfőbb gondjának azt tekintette, hogy "hazánk szabadsága a németekkel szemben helyreállítassék és hazánk végvárai a töröktől is oltalmat nyeljenek." A "kétpogány" ellen egyszerre kellett felvennie a küzdelmet. Történelmünk során ez sok magyar államférfinak nem sikerült, de Bocskainak igen! Amikor 1605 tavaszán megkérdezték tőle, miért támadt haddal a császáriakra? Nemes egyszerűséggel azt válaszolta: "Magunk és az egész magyar nemzetség életének és amellett religiójának, vallásának, szabadságának és javainak megtartása végett', majd így folytatta: "Mert mi is, mint minden ember, hitünket meg tudjuk böcsülni." 5 Nagy felelősség kellett ahhoz, hogy szembe szálljon a Habsburg hatalommal. Kortársai egyikének sem volt mersze ehhez. De Bocskai megtette, mert az ország akkorra már annyi politikai és vallási sérelmet szenvedett, amit csak karddal lehetett elintézni. S amikor kardot kötött, ugyanazon ellenség ellen vette fel a harcot, mint a török. Nagy merészség kellett ahhoz is — Európa keresztyén uralkodóinak közvéleménye előtt, — hogy a Szultánt természetesen szövetségesének tekintse4 5 6. Sokan kárhoztatták ezért. Különösen azt vetették a szemére, hogy még koronát is elfogadott a szultántól. De politikai merészségét és egyben józanságát is mutatja, hogy ezt a koronát, amit ma Bécsben őriznek, valóban átvette, de nem szállt a fejébe a hatalom, és 4 Lásd erre vonatkozóan Rácz István megemlékezését. Református Tiszántúl, 2000. augusztus. 5 Benda Kálmán: A Bocskai-szabadságharc, Bp. 1955. 88. p. 6 Makkal László: A Bocskai-felkelés... 735-736. p. 122
