Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - OKTASS, HOGY ÉLJEK! - Török Béla: Bírák 18, 24 "Mi Marad nekem"
Török Béla Bírák 18,24: „Mi marad nekem?” Nemcsak az embereknek, de népeknek is van arcuk, s talán mondhatjuk, hogy nemcsak az embereknek, de az emberek által lakott városoknak is van „Arcuk”. A városok többségének van egy olyan, csak rá jellemző részlete, mely alapján még az is ráismer, aki soha nem járt az illető helyen, mert az utca, a tér, az épület nevével találkoztunk tanulmányok során, olvasmányokban, ismerősök elbeszéléseiben, vagy egyszerűen csak azért, mert ezek kerülnek rá a képeslapokra. Nem kell ahhoz Monopolyt játszani, hogy megértsük: ezeknek a jellegzetességeknek értéke van. Értékük van, mert egy közös emlékezet kincseit alkotják. Az emlékek mellé gyakran emlékeztetőket, figyelemfelhívó táblákat raknak, s némelyiken az a furcsa kitétel olvasható: „Helyi jelentőségű”. Kis túlzással ez azt jelenti, hogy a szomszéd város lakójának ez nem jelent semmit, s mikor ilyen feliratot lát, akkor rácsodálkozik: „nahát, ezeknek ez fontos? Érdekes — és megy tovább, esetleg még elgondolkodik, hogy otthon, az ő városában látott-e ilyen táblát, van-e ott is, otthon is valami „fontos”. Képzeljünk el ilyen „helyi jelentőségű” feliratokat a budai váron, az Országházon, a kolozsvári színház épületén, a házsongárdi temetőben, a történelmi jelentőségű kollégiumokon, palotákon, várakon, nagy alkotók, tudósok szülőházain. Templomokon. Ez a helyi jelentőséget állító felirat mintha kifosztaná a messziről jövőt. A bírák könyvéből olvasott kérdés — „Mi marad nekem?” - a kifosz- tottság kérdése, egy költői kérdés, kijelentő módra nehézség nélkül átfordítható: Semmim sem marad. Az embertől, aki ezt kérdezi-állítja, ellopták a faragott istenszobrait. A bálványait, a személyes jelentőségű tárgyait. Neki azok voltak az istenei, neki az volt az isten. És fegyverrel megy kiszabadítani, visszaszerezni, de nem tudja, mert akik elvitték, erősebbek nála, látja ezt, és visszafordul üres kézzel, kifosztott lélekkel. Láttatja ez a történet, hogy nagyon fájdalmas tud lenni még a hamis értékek elvesztése is, hogy mennyire ragaszkodik az ember az üres, reményt adni nem, csak visszavonni tudó dolgokhoz — jogos a fájdalom, ha valami valóban fontosat vesznek el tőlünk. Mert a „helyi jelentőségű” dolgok pusztán turistalátványosságok a nem helybéli számára. Az emberektől sok mindent el lehet és el is szoktak venni. Az istenszobraitól megrabolt ember azonban lelkében is kifosztottnak érzi magát. O attól a perctől Isten nélküli, mint akit elhagyott az isten, és immár mások istene. Az ő bálványa helyi jelentőségű volt, a birtoklás megszűntével 5