Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 1. szám - MÚLTUNK - Benke György: Benke Imre beszámoló levele Amerikába érkezéséről
Benke György a kis hajócskák azon, hogy elhurcolják a hajónkat. Persze beletellett legalább egy órába, míg annyira jutottunk, hogy a mi hajónk is hozzá kezdhetett a dologhoz, anélkül, hogy' a hullámverések veszélyeztették volna a többi horgonyzó hajót. Akkor aztán szélnek eresztették ezeket az apró vontatóhajókat és elindultunk. Bármennyire benne is voltam már a menésben meg a búcsúban, hiszen egy próbautat is tettem már Pestig, mégis egy' kicsit nyomasztó érzés volt, amikor a hajónk először hagyta ott a szárazföldet. Az a sok bőgés, meg jajgatás, aztán a kikötőből egy egész tömeg integetett a hajó után. Olyan jól esett, hogy nekem is volt valakim, aki integetett. Az a magyar kivándorló, aki Ausztráliába ment, de az ő hajója csak később, talán 2 nap múlva indult. Úgy látszik ő is igen örült, hogy legalább pár óráig magyarral lehetett, mert egészen addig, míg csak a hajónkról látni lehetett integetett utánam. Ekkor aztán megszakadt minden fonál, ami Magyarországgal összekötött. Nem is hallottam több magyar szót egészen Amerikáig. De úgy látom egy kicsit hosszúra nyúlt a levelem, kénytelen vagy'ok átváltani más papírra. Addig egy kis türelmet kérek. Szóval ott hagytam abba, hogy elindult a hajónk Génuából. Nem mentünk ki rögtön a nyílt tengerre, hanem pár kilométerre partmentén mentünk a francia Riviera felé. Hát olyan szépet én még nem láttam, mint ez a partvidék. Az idő nagyon szép volt, a nap olyan melegen sütött, hogy kabát nélkül, - ingujjban járkáltak az utasok. Körülbelül 11 óra lehetett, mikor elindultunk, és egy óra múlva kongattak ebédhez. Bizony egy kicsit kelle- meden volt eleinte az étel. Még a szaga is üldözött sokáig. Mindent olajjal főznek. Még az előétel is, ami legtöbbször szalámi, vagy hideg sült volt, le volt öntve olajjal. Aztán a sok makaróni, amit valami paradicsomszerű piros folyadékkal leöntenek és sajttal megszórják. Az ecet és olaj elmaradhatadan minden asztalról. Meg a sajt. Valami csípős, száraz reszelt dolog ez, ami ott áll az asztalon kis üveg tálkában, és amit úgy használnak, mint mi a sót. Só nem volt az asztalon és amikor én sót kértem, hogy egy kis otthoni ízt adjak az ételemnek, úgy néztek rám, mintha valaki otthon a kávéjába fokhagymát aprítana. De lassanként beleszoktam az ételekbe, no meg a hajón olyan éhes az ember, hogy megenne mindent. Még bort is adtak. Igen kellemes ízű, sötét piros folyadékot, - persze semmi, vagy nagyon kevés ereje van, - de annyit, amennyit akart az ember. Állandóan hat-nyolcfogásos ebédeink meg vacsoráink voltak. Én legjobban a kávéjukat szerettem. Az igazán jó volt. Érdekesen ment a felszolgálás is. Négyen voltunk egy asztalnál. Az asztal is meg a székek is le voltak rögzítve a padlóra, hogy ne mozogjanak. Az utasok mind olaszok voltak. Volt néhány angol is. Hát mondom a felszolgálás is furcsa volt. A pincérek bal karjukon egy óriási tálat hoztak. Jobb kezükben meg eg)' villát és kanalat tartottak és azzal raktak mindenkinek a tányérjára. Eleinte nem tudtam, hogy inteni kell mikor elég, hát bizony úgy megrakták a tányéromat, hogy elég lett volna eg)' hat gyermekes családapának egy hétre is. Gyümölcsöt mindég adtak. Narancsot, almát, meg sárgadiny- nyét. Kaptunk néha körtét is. 70
