Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kádár Ferenc: A szent hely utáni vágy a Zsoltárok könyvében
A SZENT HELY UTÁNI VÁGY A ZSOLTÁROK KÖNYVÉBEN szent helyen kijelentést kap arról, hogy Isten kegyelme és igazsága folyamatos.20 Ez a kijelentés megváltoztatja az életét. A zsoltár utolsó sora jelzi ezt, hogy a töprengő emberből istendicsőítő ember lesz: “Hirdetem minden tettedet.” Az Úrral való életkapcsolat megélése mellett van még egy közösség, amelyre vágyik, és amelyet megtalál a zsoltáríró a szent helyen. Ez a gyülekezet közössége. Az ószövetségi ember közösségi gondolkodása a kultuszban különösen is tettenérhető. Az istentisztelet a közösség gyakorlásának alkalma. Már az előkészület, a templomhoz vezető út21 is fontos, és ezen a közösség együtt jár, ahogyan ezt a Zarándokénekek (120-134) gyűjteményében látjuk. Az istentiszteletre való hívás is a közösségnek szól: “Járuljatok színem elé!” — Erre válaszol a vágyakozó egyén: “Színed elé járulok, Uram!” (27,8). Ezzel részévé válik a gyülekezetnek. A gyülekezet közösségében nem passzív Isten gyermeke. Együtt dicsőíti Istent a közösséggel, de mintegy kihallik a hangja a gyülekezet énekéből: “Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (35,18). Bizonyságtétele reszponzórikus egységben felel a közösség bizonyságtételére: “Elmondják, milyen félelmes hatalmad, én is felsorolom nagy tetteidet” (145,6). A zsoltáros úgy érzi, az átélt szabadítás örömhírét tovább kell adnia: “Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben” (22,23)22. Aki sokat átélt, annak tanítania kell a többieket: “Jérték, halljátok, ti istenfélők mind, hadd mondjam el, mit tett velem!” (66,16). Sőt, az örömhír továbbadásán túl a hála jelét is a gyülekezet jelenlétében adja meg: “Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat, egész népe jelenlétében” (116,14). Azt látjuk tehát, hogy a szent helyen, az Úr színe előtt és a gyülekezet közösségében kiteljesedik a zsoltáros élete. Előző állapotában az elszigeteltségben, illetve a negatív közösségben a betegségre jellemző tünetek, a halál közeiének félelme miatt elfordult környezetétől, mintegy védekező állásba vonult. Csak a szent hely utáni vágy éltette. Az a drámai erő viszont, amivel vágyott az Úr közelébe, most bizonyságtevő erővé minősül át. Az Úrral való és a testvérekkel való közösségben helyére kerül az élete: boldogságra talál (84,5). Ez a boldogság mondatja vele: “Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer” (84,11). És nem túlzás, amit mond. Eszkhatológikus távlatok A szent hely közösségében megnyert boldogságban a zsoltáros mindvégig meg akar maradni. Ezért jelenik meg a bizonyságtételekben az “életem minden napján”, “egész életemben” (23,6; 27,4), “mindenkor” (61,5), és ezekhez hasonló idői meghatározások. Noha az Ószövetség 20 Ld.: Martin Buber: On the Bible, New York, 1982. 205. 21 Id.: Westermann: i.m. 200. 22 vö.: Zsolt 35,18; 40,10k. 53
