Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szabó Zoltán József: (Egyház)vezetők és vezetés
(Egyház)vezetők És vezetés szinte minden alkalommal egy az egyben ugyanaz. És milyen ritkán kerül sor szemléltető eszközök használatára! Ráadásul, mivel eléggé szűk látókörűen határoztuk meg a tanítás fogalmát, elveszítjük azokat a tanítási alkalmakat, amikor személyes szinten kerülhetnénk kapcsolatba emberekkel, és egyenként taníthatnánk őket, pedig ezt a szolgálatot különösen jól tudnák végezni azok a gyülekezeti vezetők, akik nem állnak hivatalos alkalmazásban, vagyis: a presbiterek. Igen sok esetben sehol sem tartunk az újszövetségi elvek alkalmazásának terén. Egyszerűen abban a hitben élünk, hogy meglévő normáink és struktúráink elég jó keretet nyújtanak a dinamikus tanítási és tanulási lehetőségekhez. Nagyon is tiszteletben tartjuk a tanításnak azt a formáját, amikor mindent készen adunk át hallgatóinknak, és erre talán éppen az igehirdetés megszokott formája a legszembeszökőbb példa. Elismeréssel adózunk a Bibliát ismerő embereknek, de elfeledkezünk Krisztus testének, Krisztus gyülekezetének számtalan tagjáról, akik szintén sokat tudnának nyújtani a szolgálat terén, és nagymértékben hozzájárulhatnának Krisztus teste felépítéséhez. Akarjuk, hogy dinamikus szolgálatunk, gyülekezetünk és egyházunk legyen? Akkor olyan vezetési filozófiát kell kidolgoznunk, amely a Biblia tanításában gyökerezik. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik pásztorok, személyes és bensőséges módon tanítják Isten népét. Emellett pedig feltétlenül szükségünk van olyan struktúrákra, amelyek lehetővé teszik ezen a vezetők Isten elvárásainak megvalósítását. A delegálás fontossága A vezetéshez az is hozzátartozik, hogy föl tudjuk ismerni mások képességeit, korlátáit, és képesek legyünk megtalálni azokat a feladatokat, amelyeket a legjobban fognak teljesíteni. A vezetés legmagasabb fokát jelenti, ha a vezetőnek sikerül másokkal elvégeztetni a feladatokat. Akik inkább maguk gyakorolják a hatalmat, azok ugyan szívesen bízzák másokra a felelősséget, de a munka elvégzéséhez szükséges hatalmat már nem. Az ilyen emberek örömmel lemondanak a felelősségről, de nem akarják hagyni, hogy a gyeplő kicsússzon a kezükből. Vannak olyan vezetők, akik félnek tehetséges beosztottaiktól, és ezért vonakodnak rájuk bízni a hatalmat. A hatalom átruházásának elmulasztása — bármi legyen is annak alapvető oka — igazságtalanság a beosztottal szemben, és nem valószínű, hogy kielégítő vagy hatékony megoldásnak bizonyul. Az ilyen hozzáállást az emberek hajlamosak bizalmatlanságként értelmezni, és ez nem segíti elő a lehető legjobb együttműködést, és nem hozza ki a vezetésre tanított személyből képességeinek legjavát. Lehet, hogy a beosztott nem végzi el olyan jól a feladatot, mint a felettese, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez koránt sincs mindig így. Ha a fiatalabb ember megkapja a lehetőséget, talán jobban is megoldja a feladatot, mert jobban érzékeli a modern élet lüktetését. 119
