Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Halál, feltámadás, örök élet az Ószövetségben
Halál, feltámadás, őrök élet az Ószövetségben sei kapcsolatban kizárólag erre az Istent és csakis Öt jellemző tettre engedte alkalmazni.26 Ez a tény önmagában véve is hirdeti: Jahve az egyetlen Úr. Ha Ő az egyetlen, akkor rajta kívül nincs más ura sem az életnek, sem a halálnak. Az élet fogalmának meghatározását sok irányból lehet megközelíteni.27 Az Ószövetség emberének életét nem a halál utáni élet váradalma befolyásolta legjobban. Elsősorban nem az előrenézés, hanem a visszatekintés volt az élet megfogalmazásának alapja. A kezdet volt a meghatározó és a kezdet foglalta magába a célt is. Még pontosabban: nem maga a kezdet volt a meghatározó, hanem Aki a kezdetet meghatározta, az határozta meg a célt is. Jahve volt a kezdet, ezért volt Ö az élet végcélja is. Aki visszanézett, az tudhatta csak ki a Teremtő, az mérhette fel reálisan a jövendőt, az újjáteremtés esélyeit. Aki így értette a Teremtőhöz kötött élet lényegét, az soha nem látta azt értelmetlennek, hanem tudott annak kialakuló voltáról, sőt arról is, Aki azt alakítja.28 Márpedig Jahve szövetsége nem korlátozódott az Ószövetségben a halál által uralt életre, hanem magába foglalta a halál megsemmisítését és az örökkévalóságot is (Ézs 25,8; Dán 12.1-3).29 3. Az élet alapvető jele a mozgás. Az lMóz 38 sok igéje30 is valamiféle mozgást jelent, de egyúttal leírja az ember haláltól az élet felé történő 26 AQUINÓI A világ örökkévalóságáról i. m. 53. old. - SCHMIDT ezt így fogalmazza: „...das Verbum im AT Gott allein Vorbehalten bleibt.... - Theologisches Handwörterbuch zum Alten Testament Jenni Band I. i. m. 338. old. 27 BÜRKLE nyilván a különböző vallások tanulságát szűri le amikor azt mondja, hogy az ember számára tulajdonképpen az határozza meg az életet, mit vár a halál után. - BÜRKLE, Horst Erlöst werden nicht nur die, die in dieser Welt lebendig sind Das Todesverständnis in den Religionen In: Religionsunterricht an höheren Schulen 32. 1989. 26-33. 26. old. 28 „Machbeth ... szerint az élet: ’Csak egy tűnő árny, csak egy szegény ripacs,...egy félkegyelmű meséje, zengő tombolás, de semmi értelme nines’...Teilhard de Chardin...szerint az élet értelme és célja ’kialakulóban levő’ __” - NYÍRI Ki ez az ember i. m. 13. old. 2 9 „...állapítsuk meg Kálvinnal együtt „oly biztosan, hogy még az ördög cselvetései se dönthessék meg azt, hogy ...az Izrael népével kötött Ószövetség nem szorítkozott földi dolgokra, hanem a lelki és örökélet ígéretét foglalta magában, amelynek várása szükségképpen bele volt vésve mindazoknak leikébe, akik e szövetséget igazán elfogadták.” - TÖRÖK, István Az Ószövetség értékelése Kálvin Institutiójában In: Kálvin és a kálvinizmus Debrecen 1936. 121-138. Magyar református önismereti olvasókönyv Kálvin Kiadó Budapest 1997. 437- 451.445. old. 30 ANDREW, M. E. Moving from Death to Life Verbs of Motions in the Story of Juda and Tamar in Gen 38 In: Zeitschrift für die alttestamendiche Wissenschaft 105. 1993. 262-269. - Júda elmegy otthonról és máshoz fordul TY1 - 1. vers); Ónán bemegy (R3 - 9. vers) az asszonyhoz, de a sógorházasság életet jelentő törvényét lerombolja; Támár elmegy (jbrn - 11. vers) és az élet 87