Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - IN MEMORIAM - Virágh Sándor: Denke Gergely

G8 SÁROSPATAKI FÜZETEK 2003/1 SO In memoriam DENKE GERGELY 2003. március 25-én hazatért Teremtőjéhez Denke Gergely nyugal­mazott református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanára, a Lelkészegyesület folyóirat szerkesz­tője. Egerben, 2003. március 31-én búcsúztak családtagjai, szolgatár­sai, a gyülekezeti tagok és tisztelői, Isten iránti hálaadással életéért a boldog feltámadás reménysége alatt. Denke Gergely Dömsödön született 1921. december 7-én va­sutas családban. Édesapját gyermekként elveszítette, így került a vasút szegedi piarista iskolájába, ahol kitűnt az irodalom iránti szeretetével, szépírói tehetségével, melyre biztatást is kapott egyik tanárától, aki Sík Sándor tanársegéde volt. Ifjúkorában meghatározó élmény volt szá­mára a Vasárnapi Iskolai Szövetség Örömhír című lapja, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület, és életre szólóan a Soli Deo Glória Diákszövetség, melynek 1933-as virágvasárnapi konferenciáján már részt vett, és jelen volt a híressé vált 1943-as balatonszárszóin is. Békésen, Kecskeméten, Nagykőrösön mezőgazdasági szakisko­lába járt, majd karpaszományosként behívták a háborúba. Két és fél év után került haza a németalföldi angol fogságból, és kezdte meg egyetemi tanulmányait Budapesten történelem-földrajz tanári szakon, de a valóságban a szabad bölcsészet minden részével foglalkozva. 1951-ben három hónappal a diplomaszerzés előtt az egyetemről poli­tikai okból, a parasztszövetséggel való kapcsolattartás címén eltávo­lították. Igazából ő az egyetemen bibliakört szervezett, s miután a párttitkár egy ilyen alkalomra benyitott, ennek volt következménye az eltávolítás. Csomasz Tóth Kálmán atyai tanácsára került az élő hitű ifjú a Teológiára, s szerzett Budapesten lelkészi oklevelet. 1955-ben Tatán Márkus Jenő mellett kezdte meg segédlelkészi szolgálatát, majd Hat­vanban, Gyöngyösön s Egerben segédlelkész. 1957-ben kötött házas­ságot Virágh Máriával, közös életüket Isten három gyermekkel aján­dékozta meg. 1962-től egy negyven kilométernyi terület szórvány 00129 G8

Next

/
Oldalképek
Tartalom