Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csohány János: Gondolatok Kálvin betegségéről, halálának okairól

Gondolatok Kálvin betegségeiről, halálának okairól

Az ugyancsak 68. oldalon említett, Kálvin utolsó 5 évében ismételten jelentkező vérhányások nehezen illeszthetők be az eddig felsorolt betegségek tüneteként. Még leginkább az feltételezhető, hogy az üres gyomor (nyelőcső?) nyálkahártyájának eróziójából (hypovitaminosis?, fekély) eredhetett az a vér, ami az ismédődő hányásokban megjelent.

Kálvin 1564. február 6-án tartotta utolsó prédikációját, amelyet többször abba kellett hagyni a köhögési rohamok miatt. Testileg teljesen legyengült, már ülőszékben vitték a genfi tanácsülésre. Szellemi munkájában még valahogy támogathatta eszmei elhivatottsága, a kreatív gondolkodás utolsó erőfeszítései („Hát azt akarjátok, hogy heverésben találjon az Úr?” 68. o.), de maga is érzi a véget, elbúcsúzik a tanácstól, lelkész barátaitól, végrendelkezik, felkészül a halálra.

1564. május 27-én „rendesen, lábainak és kezének vonaglása nélkül ... kimúlt”, ami azt jelenti, hogy halálát — az eddigiekből következtethetően — komplex módon fokozatos testi leromlása, a feltehetően hiányos táplálkozás, vérszegénység, a kiszáradás (exsiccosis, ásványi sók hiánya), a szív egyre csökkenő funkciója, a központi idegrendszer hiányos vérellátása, következményesen a keringésszabályozás összeomlása okozhatta.

Béza, mint kortárs emlékező, közelebb hozta hozzánk Kálvint, akiről azt is megtudtuk, hogy nagy életművének kialakítása mellett sokféle betegséggel küszködött, azokat türelemmel viselte, és méltósággal várta élete kimúlását.

163