Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - MÚLTUNK - Molnár Sándor: Néhány fejezet Telkibánya vallási életéből
Molnár Sándor Csontjaim mind elapadtak, Öszyeaszfak, megszáradtak; bevágattam utoljára, Megért gabona módjára. Örömmel szállók síromba, Régen várt porhajlékomba, Hol terhemet letésgem, Melybe volt eddig részem. Tudom, hogy eljött halálom, Ijett nékem oly csendes álmom, Melyben oly sokat szenvedett Testem már megcsendesedett. Dallam: 347. dicséret jézus, ki a sírban valál Borulj, borulj gyász szemfedel, Kihűlt a szív, lágyan fedd el! Hadd pihenjenek a porrészek, Hol nem érik már földi vészek! Sötét a sír éjszakája, De szép álmok szent hazája! Oda könnynek és bánatnak Fájdalmai már nem hatnak! Óh, de egykor a sír éje, Átváltozik égifényre, A halottak álma letelik, S üdvöket a hívők fellelik! Borulj azért gyász szemfedel, Kedves nekünk, kát elf edel! Hadd aludjon csendes álmot, Hadd lásson egy szebb világot! Dallam: 42. zsoltár Mint a szép, híves patakra Búsan sír a páijavesztett, Mert kit igen szeretett, A halál őt kéretlenül, Rabolta el kebelirül. Ne rémítsen bánatod, Hogy párodat siratod, Elmegy tőled, hűpájátul, Téged itt hagy páratlanul. Hűpárod a sírba téve, Ez Isten rendelése, így pusztul el az ivadék, Nincs, aki veled sírnék, Ki vigasztaljon, nincsen, Fáj a szív keservesen, Párod meg magához hlvta> Itt alszjk a koporsóba. Dallam: 28. zsoltár Hozzád kiáltok kegyes Uram Csak buborék földi életünk, Meghalunk mind, akik születünk, Azt sem tudjuk, mikor lesz végünk, Nincs a halállal szövetségünk; Ma ragyog vidám nappalunk, Holnap - meglehet — meghalunk. Végéránk csak maga tudhatja, A mindeneket tudó Atya; 0 ura léteinek s időnek; A végzések őtőle jőnek, Ő adott, nem más életet; Ő parancsol enyészetet. Ember, tartsd hát készen magadat, Rendeld el idején házadat, Hogy bár akármikor találnak Nyilai a fagyos halálnak, Mint hív sáfárt leljen készen, Az ki tőled számot vészen. Dallam: 278. dicséret Dicsőült helyeken Csak egy lépés az élettől a sír és a halál, Mi sem tudhatjuk azt, hogy mireánk mikor talál. Bizonysága az itten alvó, Mert mi életünk is elmúló, Miként a fű, olyan hervadó. Nem periünk Dram veled e gyászos ravatalnál, Te parancsod az hogy mikor szólítson a halál, bátyúk, íme most is Istenünk, De te velünk vagy és nem félünk, 126
