Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
John Courtney Murray nalizmus ragyogó és törékeny magabiztosságával, amely bízott abban, hogy a les lumieres ragyogása majd feloldja a lespréjudices-X.. Marx a következőt mondta: „Ideen können überhaupt nichts ausführen”. Követői pedig szaván fogták őt. Marx új meglátásait a hatalom fegyverével ruházták fel, egy nagyszerű állam formájában, amelynek minden erőforrása a Forradalom elősegítésének a zászlaja alatt áll. Teljesen megértik az erőszak használatát az ideák támogatásában. Ismételten: az új ember nem Comte, akinek elég annyit hinnie, hogy maga a történelem fogja bevezetni a tudomány új korszakát, ezzel megszüntetve és felváltva a filozófia és a teológia korszakait. Az új ember tudja, hogy a történelemnek, aminek szüksége van egy mesterre, ugyanúgy szüksége van egy szolgára is, aki elvégzi majd annak feladatát. Ez az ő legfőbb elkötelezettsége — a történelem szolgájának lenni. Ebben a szolgálatban találja meg magabiztosságának legmélyebb gyökerét. O Jahve Szolgájának a contrefafon-ja, akiről Deutero- Ezsaiás énekelt. Személyiség nélküli. Nem lehet megvesztegetni pénz vagy gyönyörök által. Az állandó munka aszkézisének van elkötelezve, a munkásosztály alapvető tevékenységének, amelynek siettetnie kell a Forradalom beteljesedését. Most egyeduralomra törekszik az egész világ fölött, de csak azzal a céllal, hogy ezáltal megmentse a világot. Még a saját halálát is kívánja, ami az államnak, hatalma eszközének az elsorvadását jelenti, azért hogy ez a halál a Sokaság váltsága lehessen, amely így, erkölcsi tisztasága által, az osztály nélküli társadalom új létformájába fog felemelkedni. Ez az esemény jelenleg láthatatlan, de ő bizalommal várja annak eljövetelét. A láthatatlan mindig látható a hit számára. Ez a jellemzés egy kissé misztikus hangnemben fejeződik be, szándékosan. Úgy gondolom, hogy a Forradalom Isten-ellenes emberét nem lehet teljességgel megérteni, ha nem halljuk misztikus felhangját. Sokkal nehezebb a posztmodern ateizmus második típusát jellemezni, akit a Színház új embere képvisel. Ő sokkalta inkább mostanában lépett a színre, ezért szándékai nem olyan teljesen nyilvánvalóak. Ezen kívül nem beszélhetünk úgy róla, mint ahogyan a marxista emberről, aki, hogy úgy mondjam, egyeden arcot képvisel megrögzött vonásokkal, mint az olyan ember, aki már megért egy bizonyos kort, érettségre tett szert, és az élete már beállt egy irányba. A Színház embere sok emberből áll össze, mind önálló egyének, akik nem teljesen egyformák, és ezért nehéz, ha nem leheteden, megrajzolni a portréját. Valószínűleg Jean-Paul Sartre lenne számára a minta, habár a Színház többi tagja tagadná a hasonlóságot. Furcsa, fordított módon Sartre skolasztikus. O Nietzsche próféciája mellett áll ki, úgy ahogyan a skolasztikus gondolkodó az Új Szövetség próféciáját támogatta. Az Iskola, melynek Anselmus állt az élén, a következő axiómából indult ki: „Credo ut intelligam”, „Hiszek, hogy érthessek”. A skolasztikus kérdés ez volt: értelmes az, amit a hit állít? Sartre Isten halálának a mítoszából indul ki. Nyilvánvalóan ez az egyeden olyan hittel kapcsolatos tétele, amit kétségtelenül igaznak fogad el. Kérdése aztán már 116
