Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
A JELENKORI PROBLÉMA: ISTEN HALÁLA szüksége egy Uralkodóra, hogy vezérelje azt. Ha Isten halott, akkor ki a Mindenható? Még rosszhiszeműséggel sem lehet kikerülni ezt a kérdést. Ez az a kérdés, amivel a Forradalom és a Színház embere is nyíltan szembe találja magát, mindkettő a saját maga módján, és mindkettő abból a közös meggyőződésből kiindulva, hogy Isten halott. Harmadszor, és ismét következésképpen, a Forradalom és a Színház új ateizmusa egy posztulátum, egy kiindulási feltétel. Még csak azzal sem törődik, hogy önmagát egy érvelés következtetéseként tűntesse fel. Ebben a tekintetben őszintébb, mint amilyen a modern Akadémia valaha is volt. Sőt, azzal, hogy nyíltan posztulátumként jelenik meg, egy eredeti szabad döntésként, ami nincs dialektikus szükségszerűségnek álcázva, az új ateizmus megfordította az erőviszonyokat ezen a területen. Az Akadémia emberei kötelességüknek érezték, hogy támadják Istent, a belé vetett hitet és a hit mellett szóló ősi érveléseket. A hagyomány még mindig vezető szerepben volt; tézis volt, ez volt a konszenzus. Az ateizmus újítást, anti- tézist jelentett, a véleményeltérést képviselte. A Felvilágosodás ezt el is ismerte azzal, hogy különbséget tett a les prejudices és a les lumieres között. Az addig uralkodó álláspontok így megváltoznak. Az ateizmus lesz a posztulátum. Az Isten halálának a mítosza az uralkodó nézet, ez a tézis. Ha az antitézis érvényesíteni akarja magát, akkor a keresztyén emberen múlik, hogy újra életre hívja Istent, ha tudja. A hitre vár, hogy megvédje magát. Itt meg kell jegyeznem azt, hogy a mai posztulátumos ateista irányzatok úgy vélik, hogy a modern gondolkodás igazán fellépett a hittel szemben. Ez mindenképpen megáll Marx esetében. Itt-ott érvel az Akadémia stílusában — például a teremtés gondolata ellen. Csupán annyit ér el azonban, hogy világossá teszi az olvasó előtt, hogy még a kérdés megfogalmazását sem érti. Példának okáért, összekeveri a világ időtartamának problémáját a világ véledenszerűségének a problémájával. Nagyobb részt azonban megelégszik azzal, hogy egyszerűen elfogadja azt a feltevést, amit közvetlenül Feuerbachtól vett át, nevezetesen, hogy a vallás fantázia, Isten pedig az ember képzeletének a szüleménye. Ez, ahogy láttuk is, a modern előfeltételezés. Azonban még ennek ellenére sem úgy tekint vissza a marxista ateizmus erre az előfeltételezésre, mint a saját alapjára. A Színház ateizmusa sem. Egyikük sem tekint vissza egyáltalán, legalább is a múlt érveléseire semmiképpen sem, amikor igazolni akarják Isten elfojtására és elűzésére való törekvésüket. Negyedszer, a Forradalom és a Színház embere egyetért abban, hogy Isten nem pusztán egy szükségtelen, fölösleges dolog, akit mellőzni és hanyagolni kell, hanem egy valós veszély, akivel aktívan fel kell venni a harcot és akit el kell pusztítani. Isten egy veszedelmes, nem pedig egy ártalmatlan fantázia. Ez a két embertípus nem elégszik meg azzal, hogy istentelen; mindkettő isten-ellenes. Nem a-teisták, hanem anti-teisták. 111
