Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kovács József: A Magyarországi Református Egyház 1948/51-es liturgiai reformja
A Magyarországi Református Egyház 1948/51-es liturgiái reformja „Az Istentiszteleti Rendtartás kérdését illetőleg a Zsinat elfogadja az Egyházalkotmányi Bizottság azon javaslatát, hogy az Istentiszteleti Rendtartás életbeléptetésére nézve67 a Zsinat csak az egyházalkotmányi reform megvalósulása után és a többi rendtartás életbeléptetésével egyidejűleg határozzon.”68 Mind a Liturgiái, mind az Egyházalkotmányi Bizottság javaslatát és indokait nézve ugyanaz állapítható meg. Az új összetételű, új vezetésű Zsinat nem vállalta fel a reform végrehajtatását. Az ’elnapolást’ a magasabb szervezeti szinten jelentkező változásokkal indokolták. Az 1948-tól tartó munka befejezése előtt félbeszakadt, holott tulajdonképpen minden szükséges részfeladat teljesítése végbement. Jelen dolgozat zárszava kíván néhány kiindulási pontot nyújtani a válaszok megtalálásához. A liturgiái reform elmaradásának okai Annak lehetőségét, hogy az új liturgia mögött nem állt megfelelő mennyiségű és minőségű munka, még az ilyen felületes ismeret birtokában is kizárhatjuk. Úgyszintén elvetendő az a vélekedés, hogy nem volt kedvező fogadtatása, hiszen az újságok hasábjai, a beérkező presbitériumi jellemzések, a teológiák tanári karának tetszésnyilvánításai — és javaslatai — mind-mind az elfogadottságról tesznek bizonyságot. A legvalószínűbb az, hogy egyházpolitikai okai voltak az új rendtartás elvetésének. Az egyházpolitika azonban a lehető legszorosabb kapcsolatban volt az ország politikai életével, politikai vezetésével. 1951-et írtunk akkor. Általános vélekedés szerint az egyházi élet — mint egyéb, „civil” szervezetek élete is — éppen akkor erős, ha a kitűzött célok megvalósításához a közösség lehetőség szerinti legnagyobb része csatlakozik. Igaz ez még akkor is, ha a csadakozók között szkeptikusok, ellenzők, netán gádók is vannak. Széles körű, a nyilvánosságot birtokló, közmegegyezést szülő, különösen megújító szándékot hordozó változások és azok elfogadása nem lehetett kívánatos a kor politikai vezetésének szemében. Különösen igaz ez annak tükrében, hogy a hivatalos álláspont szerint az egyházadnak nem a megújulást, még csak nem is a továbbélést, hanem a — lehetőség szerinti — csendes kimúlását jósolták a fő ideológusok és munkálták az állam vezető szerveiben. Ehhez kapcsolódik az a tény, hogy a református egyházon belüli hatalomváltással az akkori politikai erők belsőleg kezdték ellehetedeníteni mind a szervezeti, mind a lelki életet. Ez pedig csak erősen kézben tartva, ellenőrizve, formálva volt lehetséges. Ebbe sem fért bele egy olyan tervezet, amely széles támogatottságú, és a szükséges megújulást munkálja és hirdeti. Vitatható, de egyre inkább dokumentálható tény, hogy a református egyházon belüli megújulás (világháború előtt és alatt elkövetett bűnök, hibák, mulasztások megbánása és 67 Pedig erre né%ye már volt egy döntés. /K.J./ 68 A Zsinat 1951. november 29-ei, 93. sz. határozata, Zsinati Levéltár 1. 37. e. 75
