Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kovács József: A Magyarországi Református Egyház 1948/51-es liturgiai reformja

Kovács József A Magyarországi Református Egyház 1948/51-es liturgiái reformja 1. Elöljáróban A vÍ2sgált időszakban használt istentiszteleti rendtartást az 1928-ban megnyílt 4. Budapesti Zsinat1 határozta meg és hirdette ki, majd léptette életbe 1931. január elsején.1 2 Ezen nagyobb változtatások nem történtek, ez még akkor is elmondható, ha tudjuk, hogy a rendtartás - még 1945 előtt - öt új istentiszteleti példával bővült.3 A négy nagy nemzeti, egyházi ünnepre, illetve emléknapra (március 15, október 6. illetve 31., István király ünnepe4), ezen kívül pedig a diakonisz- szák szentelésére is készült egy- egy istentiszteleti példa, illetve utóbbi teljes menetének leírása is megjelent. A munkát és annak bírálatát a kerü­letek püspökei végezték. Ez az Ágenda volt használatos a magyarországi eklézsiákban, de a háború ideje alatt visszacsatolt területeken is igen ha­mar elterjedt. A kétezres példányszám hamar korlátozottnak bizonyult, és az Ágenda a vészterhes időkben kipróbált, elfogadott. Nem véleden azonban, hogy a háború után, az egyházi útkeresés, megújulás időszakában több helyről is hangzott az igény egy új Ágendás-könyvre. A nevezett okok és körülmé­nyek fölött álló - akkor erősebbnek számító - akarat azonban megsemmi­sítette a megújító szándékot, és nem engedte érvényesülni azok elképzelé­sét, akik a reformálás munkáját a teológia gyakorlati részén is el szerették volna végezni. A téma tehát az 1948-51-es liturgiái reform, annak előzményei, lefo­lyása, és torzóvá alakulása. Utóéletére nem térhet ki a dolgozat, hiszen az törvényszerűen egybeesik a ma is használatos új liturgia történetével, és ez utóbbival idő és terjedelmi korlátok miatt nem foglalkozhattam. 1 A negyedik budapesti zsinat 1928 és 1937 között zajlott, összesen 7 üléssel. 2 Maga a határozat a 2. a. 314. 550/1928. sz. alatt található a MRE Zsinati Irodájának levéltárában (Zsinad Levéltár). Továbbiakra nézve is irányadó: a dokumentumok (iktatási) évszám előtti számozása a dokumentum levéltári száma, mert az iratok java része még rendezés alatt áll. 3 Pótfüzetben megjelent a Bethlen János Irodalmi Nyomda Rt. nyomásával, Budapest, 1944. Az erről szóló határozatok Zsinati Levéltár 2. a. 314. 1387/1937. illetve 254/1941. sz. alatt. 4 Ravasz László készítette el az István király napi és a diakonisszaszentelés liturgiáját, Révész Imre a reformáció ünnepére, Muraközy Gyula március 15-ére, Darányi Lajos október 6-ára írt istentiszteleti rendet. Zsinati Levéltár 2. a. 314. 879/1942. 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom