Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Adottságok, tények, metaforák - avagy mit lát egy látlelet?
Nagy Károly Zsolt jártak el. Feketén-fehéren jókra és rosszakra osztották föl a szereplőket és az eseményeket. A haladó—reakciós ellentétpárt még a fölvilágosodás leegyszerűsített örökségéből vették át, és kiegészítették a kizsákmányolt— kizsákmányoló kettősségével, az úgynevezett osztályszempont, az osztályharc érdekének alárendelve. Megképződött a „haladó hagyomány” fogalma, melynek tartalma időnként változott, ám még ez volt benne a legelviselhetőbb, hiszen alkalmanként védelmet nyújthatott fontos értékeknek. Mindezzel egyenes következményként járt az ismédődő leegyszerűsítés, a rosszhiszemű hamisítás, az elhallgatás, a tiltás. Teljesen nyíltan ugyan nem hirdették meg, de a végső cél a nemzeti történeti tudat lezül- lesztése, majd folytonosságának megszakítása volt („A múltat végképp eltöröljük ”).”65 Visszatérve a koncepcióra: a hagyomány fogalmával kapcsolatosan a Szöveg leginkább problematikus vonása az, hogy nem tisztázza sem a hagyomány tartalmát, sem jellegét. A hagyomány, mint a kultúra egyfajta életformája, tartalmát tekintve felöleli az élet egészét, érvényes és — napjainkban egyre kevésbé — normatív válaszokat kínál a kultúra horizontján belül belátható kérdésekre, jellegét tekintve, pedig nagyon erősen kötődik ahhoz a lokális közösséghez, melyben továbbadódik, funkcionál, azaz a kultúrát hordozza. Létezik persze nemzeti hagyomány is, és beszélhetünk — minden úrvacsora alkalmával meg is tesszük — egyházunk ősi gyakorlatáról is, ám mind a nemzeti, mind az egyházi-felekezeti hagyomány a lokális közösségekben él (úgy, ahogy). Ezekre a lokális közösségekre épül - elvileg — egyházunk is. A Szerző alapvetően helyesen rögzíti a hagyomány szerepét, ugyanakkor jelentőségét egy kicsit el is túlozza, már-már „szenthagyományt” transzformálva belőle s ami legfőbb probléma, ezt is változ(hat)atlannak gondolja. A helyzet azonban az, hogy a tradíciók is roppant gyorsan változnak, csakúgy mint a kultúrák, társadalmak, és az élet keretei a lokalitások - felbomlóban, átalakulóban vannak. A lokális hagyományosan a globális ellentéteként mint topográfiai fogalom tételeződik. A lokális közösségek hagyományosan térben lehatároltak voltak, viszonylagosan szűk horizonttal66 és kapcsolathálóval rendelkeztek. A lokalitás ilyen megfogalmazása azonban a technikai modernizáció előrehaladtával egyre inkább értelmét vesztette, illetve veszti. A határok elmosódnak, bizonytalanná válnak, a horizontok kitágulnak, lassan „eltűnnek a láthatáron”. Ettől függetlenül azonban a lokalitás mint hivatkozás állandóan jelen van, sőt, úgy tűnik, jelenlétének egyre inkább szűk65 Kosa László: A magyar nemzettudat változásai. Hurópai utas, 11. évf. 1. sz. 41. p. [ONLINE] http://www.hhrf.org/europaiutas/20004/18.htm 66 Ez a viszonylagosan szűk néha azért meglepően tág volt! 50
