Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Adottságok, tények, metaforák - avagy mit lát egy látlelet?

Nagy Károly Zsolt tudat közösségén alapul. Közösséggé nem annyira az átélt események, mint az azokról kialakított közös narráció, történet formál egy adott tár­sadalmat. Emlékezet és adottságok összjátékából jön létre tehát a történet, ami egyáltalán nem tény- illetve „adottságszerű” dolog, hanem sokkal inkább a közösségi emlékezet egy formája. Az emlékező közösség megha­tározza az emlékezetet, ami pedig hat a közösségben élő egyénre. Ez is­mét visszavezet bennünket a valóság problematikájához.50 Ebben az érte­lemben viszont az egyház, mint közösség identitását meghatározó törté­net nem lehet azonos a nemzet történetével, hiszen ez nemzeti, vagy ál­lamegyházat feltételezne, illetve azt, hogy az egyház azonosul a világgal — s ekképp fel is számolja magát. A megfogalmazás magában hord egy hasonlóan problematikus követ­keztetést, mely szerint a (világi) társadalom és a nemzet határai egybe esnek. Eszerint, aki nem tagja a nemzetnek az nem tagja a társadalomnak, illetve tovább vive a gondolatot, aki nem nemzeti identitású, az egyszer­smind nem lehet tagja az „egyháztársadalomnak” sem. Ennek az állítás­nak a következményei pedig könnyen beláthatóak. Egyházi — pontosabban felekezeti — és nemzeti identitás kérdéseinek egy narratívába foglalása nem új jelenség közösségünk története folyamán. A reformátusság mint „nemzetmegtartó erő” állandó, visszatérő toposza identitásunknak.51 A történelemnek azonban létezhet egy olyan olvasata is, mely szerint ez a narratíva egyre kevésbé képes arra, hogy egy biblikus értelemben vett ideologikus életvezetési stratégia meghatározója legyen. Kétségtelen, hogy a mindenkori hitvalló „egyházréteg számára a történelem nem pusztán és egyszerűen létező adathalmaz; hanem annak le nem tagadható megélé­se, hogy a história valamennyi — még oly zavaros és ellentmondásokkal terhes — adott­sága mögött — vagy egyenesen benne — az Örökkévaló Isten munkáját kell felismerni. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy egyfajta „retrospektív” identitást alakítunk ki. Ahogy korábban is szó volt róla, a keresztyén ember az eljö­50 A rendszerváltásig például informális szinten alapvetően két meghatározó identitás­közösség élt Magyarországon; az egyik számára ’56 forradalom, a másik számára ellenfor­radalom volt. A példák szaporíthatok. A mohácsi csatában elesett magyar katonák száma (ma már nehezen rekonstruálható, de mindenképp történelmi tény) és egyáltalán a „török iga” másképp alapozta meg a terjedő protestantizmus közösségi identitását mint a katoli­kus közösségek tudatát. Nagyobb perspektívában szemlélve a problémát: maguk a történe­ti tények is kérdésessé válnak a soát túlélő zsidók és napjaink neonáci („Történet revíziót” emlegető) közösségeinek diskurzusában. A kérdéskörhöz ld. pl. Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékedet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000, Napvilág Kiadó. 51 Ld. Makkai Sándor: A múlt értéke. In Németh Pál (szerk.): Magyar református önismereti olvasókönyv. Válogatás a XX. szájad elsőfelének református teológiai irodalmából. Budapest, 1997, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János kiadója, 203-207. p. Makkai cikke eredetileg 1929-ben jelent meg. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom