Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - KIADVNYOK - Csohány János: Az Alföldi Nyomda emlékműve

oa Sárospataki Füzetek 2003/1 bo jából hagyott a városban annyi felszerelést, amennyivel immár a civis város nyomdája tovább működhetett. Méliusznak magának mintegy 50 műve jelent meg nyomtatásban, legtöbbje Debrecenben. 1563-ban városunkban hagyta el a nyomdát Károlyi Gáspár re­formátus lelkész első könyve. 1590-ben aztán az ő munkálkodása nyomán került ki Vizsolyban a sajtó alól az első magyar nyelvű teljes Szentírás. Mindez nem homályosítja el a debreceni nyomda érdemét, hiszen első és igen jelentős könyvével Károlyi nevét Debrecen nyomdájának köszönhetően kapta szárnyára a hír. Szenei Molnár Albert famuluskodott Károlyi Gáspár mellett a Vizsolyi Biblia készülésének idején, aztán a debreceni kollégium di­ákjából lett világjáró és hírű magyar tudós, könyvkiadó, író, a refor­mátusok kedvelt zsoltárainak fordítója, francia zenei anyagának átül- tetője. Ráday Pálról A. szabadság nótáriusa címen írt Tóth-Máthé Miklós. Jogosan, mert II. Rákóczi Ferenc kancellárjaként fejezte be a szabad­ságharcot, és később is kiemelkedő szerepet játszott a magyar politi­kai életben, a református egyházban, és sok kiadást megért könyvét a debreceni nyomda is kiadta. Történelmi hűséggel megírt rangos irodalmi alkotások díszköte­tével eredeti módon ünnepelte az Alföldi Nyomda, az ország legré­gebben üzemelő nyomdája fennállásának 440. évfordulóját. gol28 ca

Next

/
Oldalképek
Tartalom