Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sell, Alan P. F.: Isten nyilvános tisztelete
es Sárospataki Füzetek 2003/1 so kor az amerikai teológus, Cornelius Van Til, aki — nem különösebben kedvelve az előre megírt imádságokat — azt mondta, hogy ha egy lelkész kiadott imádságokat olvas fel, akkor legalább kicsi a valószínűsége annak, hogy Van Til valami balgaságot halljon. Mindez azt sugallja, ha tiszteletben akarjuk tartani a kötetlen imádság gazdag hagyományát, és hűségesen akarjuk gyakorolni annak művészetét, ahhoz meg kell értenünk, milyen kapcsolat van aközött, ami a köteden imádság során elhagyja szánkat és ami előtte belénk ivódik: azaz, milyen a hitélete és milyen a pásztori lelkülete annak, aki másokat vezet imádságban. Ha valakinek szegényes hitélete van, annak a gyülekezeti imádságain is meglátszik. Az imádságot akár olvassák, előre megfogalmazzák vagy rögtönzik, az nem az istentiszteletet vezető imádsága, hanem a gyülekezeté. A kiváló teológus P. T. Forsyth nem vonakodott azt mondani, hogy a lelkipásztoroknak sajátos papi funkciót kell betölteniük. Isten Igéjét hirdetik az emberek««Á, de az emberek mellett állnak, amikor könyörögnek a kegyelem trónja előtt. Forsyth a következő kérdéseket teszi fel: „Ugyanolyan komolyan vettük-e papi hivatásunkat, mint a prófétait?” „Imádságunk vajon inkább a lelkipásztor lelki beállítottságát fejezi-e ki, mintsem az egyház odaszánását?” Majd így zárja: „a kötetlen imádságban nem azt várjuk, hogy a lelkipásztor kiteregesse lelkének rejtett zugait. Amikor imádkozik, ő egy a többi ember közül.”1 Kevés olyan dolog van, ami annyira fegyelmezné a lelkipásztort a gyülekezeti imádságban, mint kellő figyelem szentelése az imádság részeire. Emlékszem, hogy ötven évvel ezelőtt az igehirdetők ügyeltek arra, hogy az imádságban legyen magasztalás, bűnvallás, könyörgés, közbenjárás és hálaadás — nem megfeledkezve a hűségben elköltözőitekért való hálaadásról. Amikor azonban egy gyülekezeti tag azt mondja nekem nem is olyan régen egy istentisztelet végén, hogy „régen hallottunk már bűnvalló imádságot”, akkor több, mint liturgiái hiányossággal van dolgunk, ez már pásztori mulasztás. Bár sokkal többről szól az istentisztelet, mint hogy elmegyünk a templomba, hogy „meghallgassunk valakit” — mintha az istentisztelet valamiféle istenes szórakozás lenne -, soha sem szabad elfejtenünk, 1 P. T. Forsyth, Congreationalism and Reunion (London: Independent Press, 1952), 74- 75. FO 10 08