Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 1. szám - MÚLTUNK - Horváth Barna: Pályánk emlékezete VIII. - Utazni kell!
Horváth Barna sig tele voltak. így átéltük és túléltük a történelmi pillanatot, amiben az úton mozgó hadi gépezet gyufásdobozként tiport szét személykocsikat és bevonulásával biztosította, hogy nehogy őszre váltson a prágai tavasz. Ha most utólag visszagondolok hajmeresztő útjainkra, hálát kell adnom a Gondviselőnek, aki vigyázott ránk több mint 40 évnyi országúti közlekedés során, amikor is egy karcolás nélkül megúsztok azt a távot, ami a Föld kétszeri megkerüléséhez is elég lett volna. S akkor még nem szóltam a repülőutakról, vagy a Lanovkáról, amivel most vissza is lépünk a korábbi helyszínre, a Tátrai csúcsok felé. Utitársunk erre a magaslati kirándulásra már nem vállalkozott. Ezért elköszöntünk és ő hazament Nyíregyházára, mi pedig igyekeztünk tovább Krakkó és Prága felé. Nem mondtuk ki, de éreztük, hogy utazni kell, mert az utazás szabadság-élmény, és erre minden fiatalnak szüksége van. Mi elég sokat költöttünk arra, hogy legyenek ilyen élményeink. A meglátogatott városoknak sokszor csak a főterét láttuk és templomokat, de felületes turistaként is feltöltődtünk olyan élményekkel, amik máig hatóak. Szűkös anyagi helyzetben valahogy mindig futva jártunk, de befényképeztük a látnivalót. Azonkívül, mindig történt is valami, ami puk- kasztóan nevetséges volt. Képzeljük el, hogy Krakkóban a Mária templom közelében, a posztócsarnok (Sukenica) üzletsorán mi előveszünk a rúd szaláminkat, ami akkoriban keresett cikk volt a lengyeleknél. Előbb a vonaton a vámos kivévén bicskáját, már kettévágta a rúd szalámit, gondolva, hogy így megakadályozható az üzletelés. Már csak kíváncsiságból is meg kellett próbálnunk, hogy a szaláminak elvágása eléggé hatásos-e a közép-kelet európai kereskedő hajlam megfékezésére. Megmutatván fél rúd szaláminkat a szocialista közöspiacon, tüstént akadt egy férfi, aki gyakorlott kézmozgással megmagyarázta, hogy maradjunk ott, ő elmegy pénzért. Éltünk a gyanúval, hogy talán feljelent és nyakunkra hozza a gazdasági rendőrséget. Egy kicsit odébb álltunk és onnan figyeltük, hogy hányán jönnek vissza. De vevőnk rendes volt, egész aktatáska pénzzel jött vissza és bőkezűen osztogatta a zlotyinak nevezett, agyon koptatott papírt. Nem tudtuk ellenőrizni az átváltási arányokat. Ma sem tudjuk, hogy volt-e ebben valami üzleti nyereség. De azt mindenütt tapasztaltuk, hogy a lengyelek tisztelnek és szeretnek minket, be nem csapnának, és szívesen mondják, hogy mi "vértestvérek" vagyunk. Végre 82
