Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk
08 Sárospataki Füzetek 2002/2 90 45. Döbbenetes sötétség Az öngyilkos férfi alig múlt 40 éves. Amiért eldobta az életét, falun - még ebben a kótyagosan szabados világban is — nagy ügy! Felesége fényes nappal megcsalta a szomszédjával. O szekérrel a szőlőskertbe indult. A falu végén a megbokrosodott jószágok érthetetlenül visszafordultak, és megakadályozhatadanul hazaszáguldtak. Mintha az ördög bújt volna beléjük, mint a gadarai disznókba. Otthon tetten érte az asszonyt. Kötéllel véresre verte. Az meg rohant a tanácsházára panaszt tenni. Fél óra múlva már az egész falu a történteken csámcsogott, nevetett vagy szörnyülködött. A következő napok a férj számára elviselhetedenné váltak. Bármerre ment, csípős megjegyzések záporoztak feléje. Volt, aki még kerékpárról is szarvakat mutogatott neki. Egy hétig bírta. Végzett magával. Temetésén szinte együtt volt a falu. Az emberek szeretik a szenzációt is, no meg bizonyosan sokak szívében ott volt az őszinte részvét. Az Ige a templomban Kain szemtelen kérdése volt: „Avagy őrizője va- gyok-é az én atyámfiának?” Döbbenetes csendben kérdezett bennünket Isten: próbáltuk-é vigasztalni, kötözgetni a megsebzett szívet, vagy még mélyebbé tettük fájdalmát gonosz magatartásunkkal? Én magam megrendültén vallom meg a szószéken belső terhemet. Nem ültem ugyan a csúfolok székibe, de nem is kerestem meg, vinni a gyógyírt. Az sem mentség, hogy nem tartozott a templomba járók közé. A temetés után néhány héttel a kútnál találkozunk össze az özveggyel. Beszélgetünk. Nyíltan, kendőzés nélkül. Várom, hogy közben megmozdul benne valami. Szívet dermesztő a kérdés, amit szinte sértődötten tesz fel: „Tiszteletes úr! Tessék már megmondani nekem, miért fordultak vissza a tehenek a falu szélén?!” Megmondtam neki. Valóban: „Csalárdabb a szív mindennél.” 46. Gyilkos szó Szomszédok egymással, el nem maradnának az alkalmakról. Mégis haragban vannak, nem is köszönnek egymásnak. Az egyik az első sorban, a másik az utolsóban ül. Döbbenten tudom meg, hogy ez már évtizedek óta így van. Elérkezettnek látom az időt a békéltetés szolgálatára. Annál is inkább, mert Mari néni súlyos beteg, Juliska
