Sárospataki Füzetek 6. (2002)

2002 / 2. szám - TANULMÁNY - Csorba Dávid: Politikum és vallási türelem - Csúzi Cseh Jakab prédikációs mentalitása

G8 Sárospataki Füzetek 2002/2 80

lajdon édes Nemzetét pusztító, prédáló s öldöklő hóhéroc” példáját hívta elő (119), míg a cím etimológiai értelmezésekor a rabbinusok ’Edom = 'Romai birodalom’ azonosításán alapuló, a katolicizmus bukását megjövendölő analogikus magyarázatait hiú ábrándként fogadta: „nem is egyeb ez hanem a’ mint szoktanak szollani: álom s-essős idő” (185). A reálpolitikus szólalt meg Csúziban — aki a majdani soproni országgyűlés prédikátoraként is a jogos érdekképviselet elveit védte —, Colombus és követői hódítását csupán a Pál apostoli kategóriával vezette be, nem az ószövetségivel: Vétkeznek azok, akik 1) igaz vallásukat megtagadják, 2) ellenségen való győzedelmüket nem Istentől várják, 3) más népeket el-foglalni készek” (191).

Ez a finom elmozdulás, a személyes lét válságperiódusának élményvilágából a praxis pietatis közösségi követelményrendszeréig, más esetben is nyomon követhető. A már elkészült és aztán folytatott részek közötti határ érdekes módon ott húzódik, ahol a prédikációs metódusban az okok felsorolásai véget érnek, és következnek az intések. A feddések tehát igazodnak a homiletikai helyükhöz, a személyesség megjelenítése és a kegyetlenség kifejtése azonban magán viseli az átvészelt terhes időszak jeleit. Az intésekre azonban már a higgadt beszédmód jellemző és a lelki élet jeleire nagy hangsúlyt fektetnek. A lelkipásztor személyes és közösségi létre vonatkozó tanácsai Perkins metódusát visszhangozzák. Az Isten beszédének hallgatása a keresztyén ember külső köntöse, míg a Szentek igazi ékessége a Christus érdemében való megigazulás, ami a lélek belső öltözete (222). A megigazulásból kiindulva a szent, azaz megszentelt életre vonatkoznak és nem az újjászületés módjára, mint Amesiusnál.

A praxis pietatis az igaz hit talaján áll meg, egymást kölcsönösen feltételezve: „az szent életnek gyakorlásától üres igaz vallás senkit nem idvezít. Az igaz vallású ember gonosz életéjért el kárhozik: az hamis vallású és gonosz életó pedig mind a’ kettőjért” (232); „Maradgyunk-meg mindhalálig ebben az Christus igaz vallásában (...) Nem mi rajtunc áll az, (...) hanem I. Az Istennek szabados szerelmén (...) II. Az Istennek mindenható erején (...) Azért szükségessek az eszközöc” (235-6). A via salutis gradusai helyett a kegyes élet médiáit, a megtérési élmény és bizonyítékai helyett a hiteles keresztyén élet jellegzetességeit vette sorba a szerző. Az egész élet istentiszteletté alakításának kritériumai viszont nem kötöttek, hiszen azok az adott kor vallásos gyakorlatának függvényei. Elég csak arra emlékeztetni,

80 93 oa