Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 2. szám - KÖNYVISMERTETÉS - Dékány Endre: Csohány János: Kirándulás a debreceni múltba
Könyvismertetés A konkrét esetet pedig levéltári forrás alapján ismerjük meg a könyvből. Szinte minden magyar református család otthonában ott van kétszáz év óta - a Biblia és a zsoltár mellett - Szikszai György számos kiadásban megjelent Keresztyéni tanítások és imádságok című, méltán népszerű műve. Nem a szerzővel, hanem a fiával: a szintén neves Szikszai Benjáminnal találkozunk könyvünkben. Debreceni tógátus diák korában, 1798. július 7-én este - gondatlanságból - kigyulladt és leégett a - kunyhónak nevezett - diáklakása. Megmaradt azonban a diáklakás leltára, amit könyvünk teljes terjedelemben közöl. Különösen érdekessé és értékessé teszi a leltárt a diák könyveinek a jegyzéke. Megtudjuk belőle hitelesen, hogy mit olvasott és milyen könyveket gyűjtött a 18. század végén egy debreceni tógátus diák. A debreceni halotti anyakönyvi adatok vizsgálata során a „régi öregek"-ről „kiderül, hogy nem is voltak olyan öregek. Számtalan csecsemőt és gyermeket temettek, kevesen érték el a 60 évet, a 70 éves ember pedig már aggastyánnak számított. A betegségek jó részével és főként a gyakori járványokkal szemben tehetetlen volt az akkori orvosi tudomány. Meg aztán hány beteget nem látott orvos vagy olyan későn, hogy már a tudós Hatvani István professzor receptje sem használt. A társadalmi viszonyok nem kedveztek a hosszú életnek. A módos cívist - ha nem vitték el a fertőző betegségek - a jól éléstől előbb- utóbb megütötte a guta. A szegényt meg sanyarú sorsa juttatta időnap előtt a sírba." A továbbiakban az anyakönyvi bejegyzésekből érdekes, sokszor megdöbbentő adalékokat tudunk meg Csokonai Vitéz Mi- hályról éppen úgy, mint a kor névtelen halottairól. A következő fejezet három levelet közöl az 1831-es kolerajárvány idejéből, amely hazánkban 250 ezer halálos áldozatot követelt. A hatóságok ésszerű egészségügyi zárlatot rendeltek el, amelyet azonban az egyszerű emberek nemigen értettek meg, s az országban több helyen is kirobbant az ún. „koleralázadás". Könyvünkben az alföldi református népességről van szó, ezért az olvasottakhoz hozzáteszem, hogy a református embernek mindig erős volt a - néha félreértett - predes- tinációs hite. Gondolok például az 1738-től 1741-ig tartó nagy pestis- járványra. A pestisbiztosok nem győztek panaszkodni a reformátusokra, mert ők Isten rendelésére hagyatkozva teljesen feleslegesnek tartották a védelmi intézkedéseket, s nem is tartották tiszteletben a zárlatot: továbbra is jártak templomba, temetésre stb. Végül is a ható170
