Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 1. szám - RÉGISÉGEK, EMLÉKEK - Benke György: Rímes arcképek az abaúji egyházmegye múltjából
Benke György Nem lehet jobb helyen, mint nála a pénze. Jól számon is tartja valamennyi pénztár Vagyon a házánál; nem lakat sem nem zár Őrzi ott a bankót, de mi neki éke: Mocsoktalan, tiszta becsületessége. Az ilyen ember hát méltán megérdemli, Hogy az egész Tractus ezt kívánja neki: E hét ágú ágyú ne kapjon még rozsdát, Sokáig szórja a számmal töltött bombát. Ládájában ahány bankó avagy tallér Került elő, avagy fog előkerülni: Annyi esztendőnek kell még ráderülni! Élte sima legyen, nem, pediglen lankás, Vidítsa fel azt a Nyavalyádi, Pankás. Amint én e versben utoljára hagytam, bár legvénebb ő a tanácsbíró korban, Úgy hagyja végsőnek őtet a halál is, Habár helyette más nehezen talál is. Ha pedig majd őt is számadásra hívják, Legfőbb számvevőszék elébe állítják, Lelke ne sokáig várjon forspont után, Repítse mennybe az Ilka, Zsófi, Gidrán. De ne vesztegessük már az órát, percet, Éltessük mindnyájan Idrányi Ferenczet. Hát a második hely? Még üres, fájdalom! Nem is szólhat azért mostan erről dalom. Pedig bánt ez nagyon, ha egyébért nem, hát Azért mert nem lehet emelni rá pohárt Egy pohár borral így kevesebbet kapok. De nem! Éljenek mind az összes papok! Az assessori kar kiegészítője Nem mondhatja, hogy e versnek készítője Nem gondolt őreá, mert ő is azokból Kerül ki, akikért e pohár bor lefoly. De ha már a tanácsbírákat éltetem, Poharamat biz? én addig le nem teszem, Míg jó kívánatban nem fog részesülni Aki a zöld asztal mellett szokott ülni. Sorra veszem azért a nótárius kart, Melynek a fegyvere penna, nem pedig kard. Itt van a legelső, a fő Oláh Péter. /:Régen e rím volt rá: „csak egy milliméter", hanem már azóta az is megnőhetett, Mióta helye van a zöld asztal mellett. Tudják-e, Uraim!, hogy miért leve ő Egyházmegyénkben oly hirtelen főjegyző? Szegény, még maga is csaknem hanyatt esett, Hogy bekövetkezett ez a fura eset. Pedig hát, - szerintem - ez csak természetes, Nemcsak azért, mivel ő erre érdemes, Hanem ami főképp főjegyzővé tette, Nem volt egyéb, hanem egyedül a neve. Amit Tractusunknak ugyanis szokása, Hogy sírját egyedül fiainak ássa. De ha más jön ide, bárki ember fia, Azt hiszi, neki azt be kell fogadnia. Aki tán más egyházmegyéből kicseppen, Továbbítják onnan csúnyán avagy szépen, Az jöjjön csak hozzánk, tárt karokra talált, Nem választja el más tőlünk, csak a halál. Minthogy tehát ilyen természete vagyon Egyházmegyénknek, hogy szereti ő nagyon Az elhagyottakat; amidőn hallotta, Hogy van köztünk olyan, akinek nincs hona, Mivelhogy abból a szegény népből való, Melyet a faképnél hagyott szt Pál apó, Hogy ez árva népnek még árvább gyermeke Ne legyen már többé elhagyott, remete: így szólott ő hozzá: „Jer, magamhoz veszlek, Nemcsak befogadlak, de jegyzővé teszlek!" így történt, hogy Oláh főjegyzővé leve, Főjegyzővé tette őt a saját neve. 172
