Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Fazekas Csaba: A Tiszáninneni Református Egyházkerület állásfoglalásai a vegyes házasságokkal kapcsolatos egyházpolitikai vitában, 1839-1844
Fazekas Csaba eleme, a nyilvánosság volna." Maga a közgyűlés a viszonyok miatt a tudósító számára lehangolóan sikeredett. Alig jelentek meg ötvenen, közöttük is az egyháziak voltak többségben a világiakkal szemben, így fennállt a veszély, hogy egyes családok túlnyomó befolyást gyakorolnak az egyházkerületre, továbbá „kártékony nepotizmus és hierarchia korcsosíthatják el az egyenlőségre építő rendszert. Ha valahol, itt bizonyára pénzen is meg lehetne venni a nyilvánosságot." Ha ez a feltételezés túl éles és igaztalan is volt, a tudósítónak az az észrevétele helyesnek bizonyult, miszerint a tanácskozási idő nagy részét érdektelen téma, a sárospataki kollégium tőkepénzeinek zárszámadása foglalta le.43 Ragályi Károly táblabíró felhozta továbbá az unió témáját, miszerint a református közéletben nemcsak a tiszántúliakat, hanem az ittenieket is az egyesülés ellenségének tartják. A közgyűlés ennek nyilvánosan ellenmondott, és hogy ezt alátámassza, javaslatot is tett például a miskolci evangélikus és református líceumok összevonására. Egy hónappal az 1841. szeptemberi konventi feliratot követően, október 12-én az uralkodó a placetum megadásával hozzájárult a Quas vestro bulla magyarországi kihirdetéséhez (ezt Kopácsy esztergomi érsek november 8-i pásztorlevele tartalmazta is), amely nemcsak az ellenzéki vármegyék számára adott újabb lehetőséget liberális egyházpolitikai elvek újrafogalmazására, illetve annak leleplezésére, hogy a katolikus egyház a kizárólag magyar törvényhozásra tartozó kérdésekbe Róma tekintélye mögé bújva akar érdekeinek megfelelően beavatkozni. Hanem a protestáns egyházakban is tovább gyengítette az uralkodó jóakaratába és a törvényesség fenntartása iránti elkötelezettségébe vetett feltétlen bizalmat. Teleki József tiszáninneni főgondnok 1842. március 20-án fordult levélben 43 Megjegyzés: a Pesti Hírlap tudósítója bizonyára nem volt tisztában az egyházkerületben kialakult közgyűlések rendszerével illetve „munkamegosztásával". Az évben általában két közgyűlést (a rendszerint áprilisban tartandó tavaszit mindenképp) Miskolcra, a júliusit a teológia vizsgák miatt Sárospatakra hívták össze, míg az esztendő utolsó, szeptember vége felé esedékes tanácskozását egy kisebb, változó helységbe hívták össze. (Vizsgált időszakunkban: Az 1839. év utolsó közgyűlésére Szikszón került sor, 1840-ben ugyanezt Deregnyőn, 1841-ben Perkupán, 1842-ben Boldván, 1843-ban Berzétén, 1844-ben pedig Megyaszón rendezték.) A fontosabb közéleti kérdésekkel a miskolci illetve sárospataki helyszíneken foglalkoztak, az utolsó tanácskozásnak valóban rendszerint az éves pénzügyi egyenleg megvitatása maradt. 92
