Sárospataki Füzetek 4. (2000)

2000 / 2. szám - MEMOÁR - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete VII.

PÁLYÁNK EMLÉKEZETE VII.

Az élesedő osztályharc éveiben az állam párt és kormányhatározatokkal igyekezett a hegyaljai gazdákat is kordában tartani. Fináncok jártak mérőbottal házról-házra, hogy felmérjék a must és borkészletet. Megcsodáltam őket és főleg azt, hogy milyen gyorsan változtak át hatósági személyből borkedvelő polgárrá, amikor szíves kínálásra nemcsak mérték, hanem meg is kóstolhatták a bort. A hivatalos emberek mindig előre tudták, hogy milyen új törvény vagy rendelkezés várható. Információval hálálták meg a pince rej- tekén ért szíves fogadtatást, azt a bizonyosságot, hogy „Pista bácsi” nem fogja őket feljelenteni.

Egy reggel arra ébredtem, hogy bontják a házat. Nagy ház volt, aminek udvari szárnya alatt egy 20 méteres pince húzódott. A háború idején légoltalmi menedékhelynek nyilvánították a Magyar utca lakóinak. Szalmával volt megterítve a földje és néhányszor ott töltöttük az éjszakát. A rádióból tudtuk, hogy mikor és hol van légi-veszély. Láttuk is kelet felől a bombázás fényeit. Mádra csak egy kis bomba jutott, az alvégre, az Osvay-ház környékén. Ami akkor sértetlenül megmaradt, néhány év múlva felerészben elbontásra került. Tudakoltam, hogy miért kell elbontani, és miért kell két utcai ablakot kisméretű pince-ablakra váltani? A válasz az volt, hogy „lakásmizéria” van. További kérdések tisztázták, hogy akinek nagy háza volt, számíthatott arra, hogy legalább részben kisajátítják, vagy lakót tesznek rá. Egy idős asszony már lakott nálunk, talán szívességből felkérve, hogy csökkentse a reánk eső légköbmétereket is. Hat ablak nézett az utcára és bár egyet csak a szimmetria végett építettek be, nem volt szobája, csak vakablak volt, de összhatásában impozáns épület ma is, amit 1830-ban építettek. Már pataki diák voltam, amikor átszabták a homlokzatot, amin 4 nagy ablak után 2 kis ablak következett. Nem hallottunk még műemlékvédelemről, de emlékszem, hogy nagyon nehezményeztem a csúfítást és arra is gondolhattam, hogy majd egyszer, ha elmúlik a lakásmizéria, talán nekem kell majd helyreállítani. Pár éve ez meg is történt és a borháznak nevezett, lefokozott lakásrészből újra szobák képződtek, de nem biztos, hogy megnyugszik benne a lelkünk.

Ez pedig azért gondolható, mert 2 pincével bíró nagy házunk elvesztette eredeti funkcióját: jelenleg egyetlen tőke szőlője sincs. Gondozás híján kipusztultak a kertbe ültetett szőlők. A családból nem kívánkozik senki a falusi életformába visszamenni. Elődeink arcát látjuk szomorúnak, mert nincsen igazi folytatása az ő küzdelmes életüknek. Értékeiket elvesztegetjük és parlagon hagytuk.

153