Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Pásztor-Kupán István: Kicsoda az "Aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz?"
Pásztori-Kupán István elsősorban emberi természetében hordozta el bűneink büntetését, az isteni természet szerepe pedig nem annyira a bűnhődésben és szenvedésben, hanem a Krisztus feltámasztásában és a halál legyőzésében kapott jelentősebb szerepet. Míg az alexandriai- kürilliánus-lutheri szoteriológia az isteni Logosz szenvedéséről beszél, és az örök Ige által felvállalt emberi szenvedést domborítja ki, addig az antiochiai-helvét vonal a két természet üdvtörténeti szerepének egyensúlyát igyekszik megteremteni, anélkül, hogy bármelyiken is csorbát ejtene: H.K. 17: Miért kell neki egyszersmind igaz Istennek is lennie? F: Hogy istenségének erejéből Isten haragjának terhét mint ember elhordozza, és nekünk az igazságosságot és az életet visszaszerezhesse és ajándékozhassa. Összegzés Véleményünk szerint Antiochia és Alexandria krisztológiája között inkább hangsúlybeli, semmint lényegi különbség van, az egyik vagy másik modell alkalmazhatósága szinte kizárólag az adott közösség történelmi-társadalmi körülményeitől függ. A huszadik század folyamán erősen szekularizálódott nyugat-európai és északamerikai társadalmak teológusai számára - kevés kivétellel - a Krisztus istenségét hangsúlyozó alexandriai krisztológia vált vonzóbbá, hiszen a felvilágosodás racionalizmusának hatása alatt lévő ottani közösségeket ez az érvrendszer sikeresebben ráébresztette keresztyén mivoltukra. A kommunista elnyomás alatti, s még inkább a nemzeti kisebbségi helyzetben élő kelet-európai népegyházak, valamint az afrikai és ázsiai keresztyén közösségek számára általában az antiochiai megközelítés a vonzóbb, hiszen ott nem elsősorban a Krisztus istenségének bizonyítása a fő szempont (mert az ezekben a közösségekben legtöbbször magától értetődik), hanem inkább arra kell rámutatni, hogy aki azt mondotta "add meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek ami az Istené", az maga is valóságos emberként végigélte és végigszenvedte mindazokat a viszontagságokat, melyeknek az illető társadalom embere a kommunizmus, a katonai diktatúra stb. idején ki volt téve. Az igehirdetés szemszögéből nézve sincs általános érvényű jó módszer, ugyanis mindig a gyülekezet adott helyzete határozza meg, hogy melyik az inkább, illetve melyik a kevésbé alkalmazható. Az egység ugyanis nem jelent teljes egyformaságot, az "unitas" nem feltétlenül "uniformitas", habár az ötödik zsinatra összegyűlt atyák valószínűleg így vélekedhettek, mikor pálcát törtek 42
