Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Pásztor-Kupán István: Kicsoda az "Aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz?"
Kicsoda az, aki "tegnap és ma és mindörökké ugyanaz"? félreérthető mozzanata, amikor a üept ap%(OV Krisztusról szóló fejezetében az örökkévaló Igét a Példabeszédekben (Péld. 8,22) szereplő teremtett bölcsességgel azonosítja. Origenész korában még nem volt világos a Fiú minden idők feletti nemzésének, és a világ - s benne a Krisztus, mint ember - teremtésének a megkülönböztetése. Ezt különben az is befolyásolta, hogy a két kifejezés: YSWTTCOq ill. Y£VT|TOc; csupán egyetlen betűben különbözött egymástól. E két terminus - előbbi a Yswaco, utóbbi a Y^vopat ige származékaként - nagyon sok gondot okozott a következő korok teológusainak, különösen amikor a Fiú születettségét, illetve a világ és az emberiség teremtettségét kellett meghatározni. Az ariánizmus felbukkanásának pillanatától kezdve a kettő ebben az értelemben egymással többé nem volt felcserélhető. A megtestesült Úrban Origenész a két természet legszorosabb egységét tanította, és ebből az egységből következően a két természet sajátságait egyformán állította Krisztusról (communicatio idiomatum). Habár az első zsinat körül történteket inkább szentháromság- tani, semmint krisztológiai vitaként tartják számon, úgy véljük, hogy az első négy zsinat dogmatikai csatározásainak középpontjában - az egy Filioque-kérdést kivéve - mindvégig Jézus Krisztus személye állott, azzal a különbséggel, hogy míg Niceában az O istensége volt a kérdés, addig Konstantinápoly, Efézus és Kalcedon az emberi oldallal, illetve a két természet egymáshoz való viszonyával foglalkozott. Már az apostoli atyák - különösen Ignatiosz - kijelentései között felbukkan Isten szenvedésmentességének gondolata, melyet sokan a görög filozófiából átvett és a keresztyénség tanításától idegen elemnek tartanak. Habár nem teljesen osztjuk ezt a véleményt, annyi bizonyos, hogy Arius krisztológiai érvelésének egyik kulcskérdésévé vált. Arius vagy Areiosz alexandriai presbiter tulajdonképpen az origenészi gondolatot vitte tovább, amikor megfogalmazta a 325-ös niceai zsinaton később elítélt tanítását. Alapgondolatát, az ún. ari- ánus szüllogizmust a következőképpen összegezhetjük: > Nagy premissza: az Ige a Krisztus emberi cselekedeteinek és szenvedéseinek alanya is; > Kis premissza: bármit hirdetünk az Igéről, az csakis természetére (és nem személyére) vonatkozóan, azaz xaiá cpúaw hirdethető Óróla; > Következtetés: az Ige a maga természetében ((jnxJtq) korlátozva van, mert Krisztus emberi tetteinek és szenvedésének hatása alá került. Éppen ezért nem állíthatjuk, hogy az O lényege 27
