Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete
Dr. Horváth Barna szabadidőre, amit érdekes könyvek olvasására fordíthattunk. Gondolkodásunk filozofikus megalapozása folyt akkor olyan művekkel, mint Platon Állama, vagy Nietzsche Zaratusztrája. Egy másik műve, a Jeneseits von Gut und Böse /Túl az erkölcs határán/ olyan izgató anyagokat tartalmazott, amiknek révületében egyrészt rálátást kaptunk a keresztyénség válságára, másrészt józan falusi értelmünkkel azt is felfogtuk, hogy az élet elmegy szabadon "a filozófia nyomora" ellenében. A spengleri alkonyérzet, a sartre-i egzisztencializmus, vagy a bultmanni mitológiátlanítás csak úgy hatott ránk, mint valami múló járvány, aminek létezéséről tudni kell, de nem kell mellre szívni. A modernizmus túlhajtásai és extravagáns hóbortjai akkor még nevetségesek voltak masszív népegyházi keretünkben és jól őrzött határaink védelmében. Hajdan volt teli templomok emléke, a maradék kivirágzása, a belenyugvással elfogadott status quo és a rendszer látszólagos stabilitása egy irányba mutattak: Nyugatról nem jön semmi, inkább a keleti despotizmustól kell félni. De nem féltünk, mert nem tudtunk azokról a próbatételekről, amiket tőlünk keletebbre hitsorsosaink elszenvedtek. A pataki és a pápai teológia megszüntetése leleplezte a rendszer vallás- és egyházellenességét. Be is állított lelkileg a tartós nonkonformizmusra. A barátság pedig véd és dacszövetséggé vált; tudtuk, hogy reakciósok, méghozzá klerikális reakciósok vagyunk. Az anekdota szerint ekkoriban így üdvözölte a falusi párttitkár valami gyűlésen a tiszteletest: "Köszöntőm a klerikális reakció helyi képviselőjét"... - majd elmondta azt a beszédet, amit a lelkész írt neki. A groteszk jelenségekre fogékonyan, mindig nevetésre készen hordoztuk osztályidegen mivoltunk méltóságát. A barátság szent volt, és kárpótolt azért az elidegenítésért, amit a költő így fogalmazott: "Szertenézett s nem leié honját a hazában." A nagyobbak és idősebbek megtisztelő barátságát élveztem. Az 50-es években járt nálunk Mádon Victor István, Czinke Zoltán, Mészáros István és legátusként Szathmáry Sándor is. Magam pedig számos parókián megfordultam, először mendikánsként, majd legátus minőségben. A mádi parókián akkoriban volt lelkipásztor váltás: Kosa Szabó Pál helyére Zergi Gábort választották. A mádi atyafiakat megosztotta a debreceni vezetőség végzése. Ekkor ébredtek rá, hogy nem ők választanak, hanem őket választják. Hiába mondtuk, hogy jobb és értékesebb embert nem kaphatna a község, néhány család ellenzékbe vonult. József nagybátyám is évekig járt Göncruszkára úrvacsorázni. Bort is vitt magával, saját termésűt, dicsérni valót. Abban a hitben élt, hogy helyesen cselekszik, ez az ő protestálása az egyházkormányzati önkény ellenében. Elmondta, hogy nem az új lelkész személye ellen van neki kifogása, hanem az ijesztgetés egyházpolitika ellen. Az történt ugyanis, hogy a mádiak küldöttsége felkereste Ondón Benke Kálmán esperesünket, aki kedves és jámbor ember volt. A mádiak erősen állították, hogy nem állnak el Koncz Sándor vagy Simon József jelölésétől. Az esperes ismerve az ilyen ügyek fekélyesedését, azt találta kérdezni, hogy "akamak-e Barcikára kerülni"? Akkoriban rabok építették a szocialista várost. 126
