Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Füsti-Molnár Szilveszter: Csak a hasonló ismerheti meg a hasonlót
Csak a hasonló ismerheti meg a hasonlót hogy ilyen közegben beszélhetünk-e egyáltalán filozófiáról (legalábbis a szó „abszolút” értelmében)? A reneszánsz forradalma nagy lendülettel lát neki a filozófia régi tekintélyének helyreállításához. Nem ment könnyen, ha csak Giordano Brúnóra gondolunk!34 Az újkorban Bacon és Descartes kezdeményezésére a filozófia ismét eltávolodik a vallástól (teológiától), és így külön utakon végzik munkájukat. Ettől függetlenül számtalan törekvés irányul arra, hogy a teológia és filozófia valamilyen szintézisre juthasson. Persze az „abszolút” filozófia és a Tekintélyre épülő teológia már önmagában is kérdésessé teszi bármiféle konszenzusnak a lehetőségét. A fentiekben Platónt követve a filozófia lényegét abban határoztuk meg, hogy az nem más, mint részesedés az igazi létezőben. A tudományok differenciálódása következtében azonban majdnem minden tudomány kitűzheti ezt az alapelvet. Mégis a vallás, a teológia veszi át elsősorban és tűzi zászlajára a legsikeresebben, hiszen ezt a részesedést elsősorban nem önmaga által, önmagán belül látja megvalósíthatónak, hanem kívülről, az isteni Tekintély felől, annak kegyelméből. Erre láttunk csodálatos példát az illuminá- ciótanban. Milyen filozófia is vehetné fel ezzel a versenyt? Nos, ha az „abszolút” filozófia felöl közelítünk az illuminációtan felé, akkor láthatjuk, hogy az abszolút kifejezés igen csak alárendeltté transzformálódik. A filozófiának mindig is elsődleges célja marad a megismerés, mégpedig az olyan, ami minden előfeltételtől mentes, autonóm, szabad és tiszta. Éppen ezért ez a megismerés nagyon öncélúvá válhat, és sokszor semmi gyakorlati haszna sincs. Mégis kár volna önmagunkban elnyomni ezt a titkos vágyat, ami ilyen tudás felé törtet. Kár volna csak azért megnyomorítani gondolatainkat, mert világi és egyházi pozíciónk tekintélye megköveteli tőlünk, hogy érdekből lemondjunk erről a „szabadságról” és „jó fiúknak” bizonyuljunk! A filozófia öncé- lúsága mellett azonban mindig az igazságot keresi. Mi az igazság? Hol az igazság? Ahányan vagyunk, annyiféleképpen keressük és találjuk meg rá a választ. Ha a filozófus az öncélú megismerés mellett dönt, ami minden tekintélytől és befolyástól mentes, akkor utoléri végzete, megismerése tragikussá lesz, hiszen előbb-utóbb önmagát oltja ki. Nem szabad lebecsülnünk azonban azokat a bátor embereket, akiknek volt merészségük ezen a „tragikus” úton haladni (Kant, Schopenhauer vagy éppen Nietzsche), hiszen kritikájuk, „szabadságuk” misszió volt. Mi van az út végén, nem tudjuk. Arról van itt elsősorbán szó, hogy mit lehet és mit nem lehet az embernek. Az sem mindegy, hogyan fogunk bele e nagy vállalkozásba, milyen céllal, milyen 34 Milyen furcsa egybeesés, Brúnóval és Szókratésszel is a vallás végzett, valamit elárul ez a filozófia és vallás összeférhetetlenségéről, de magáról a keresztyén vallás olykor ostoba buzgalmáról is, ami nem egyszer ellentmondott mindannak a Tekintélynek, ami által kormányoz- tatva érezte magát. 400 évnek kellett eltelnie, hogy a napokban a katolikus egyház feje „hivatatalosan” is elismerje, hogy mégsem kellett volna azt a máglyát meggyújtani. 111
