Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Füsti-Molnár Szilveszter: Csak a hasonló ismerheti meg a hasonlót
Füsti-Molnár Szilveszter lényegéről tudományos jellegű megalapozott ismereteket szerezzen. Az empirizmus minden válfaja így ebben az értelemben agnosztikus álláspontot képvisel.11 Aztán ide kell sorolnunk a relativizmust, különböző válfajait, amelyek megkérdőjelezik az emberi állítások igazságát és általános érvényét. A másik nagy csoportba tartoznak azok, akik nem zárkóznak el az Isten megismerhetőségétől. Itt megemlíthetjük Kantot, hiszen a gyakorlati ész posztulátumaként Isten megismeréséről beszél.13 14 Feltétlenül ide kell sorolnunk azokat a reformátorokat is, akik úgy gondolták, hogy az isteni megismeréshez nem az emberi értelem (ami a bűn által megromlott), hanem egyedül az isteni kinyilatkoztatást elfogadó hit vezet el.15 16 A reformátoroknak igazuk van, amikor az emberi értelem ezen korlátáit hangsúlyozzák (Barthhal egyetemben). Mindenestre azonban elgondolkodtató, hogy a kezdeményezés akkor is Istennél maradhat, ha az ember felismeri értelme segítségével saját létének lényegét, hiszen a Teremtő és teremtmény vonatkozásban az emberi értelem Isten adományának tekinthető, ami a megromlása után is képes lehet bizonyos felismerésekre, akár Isten létezésével kapcsolatosan is. Ha ez nem így volna, vajon ez az értelem mit tudna kezdeni az isteni kinyilatkoztatással. A „credo ut intelligam; intelligo ut credam ’’(hiszek, hogy megismerjek, megismerek, hogy higgyek) elvének mindenképpen szem előtt kell maradnia, hiszen az ember a hitben fejtheti ki a megismerés lehetőségeit, amint fordítva, a hit igazolja a belátást. így jutunk el Ágostonig, akinél ugyanezek a problémák jelentek meg. Csak a hasonló ismerheti meg a hasonlót.'6 Ahhoz, hogy világosan lássuk miről is beszél Ágoston a hasonlóságra vonatkozóan, ami a filozófusoknál általában ontológiai természetű, jó kiindulási pont az illumináció tan, ami elvezet bennünket ahhoz az ágostoni felismeréshez, hogy a hasonlóság nem más, mint a teremtett valóság helyreállítása, amelyet az emberi értelem a 13 Ide sorolható még Kant is, aki az elméleti megismerés lehetőségein belül szintén agnosztikus álláspontot foglal el, ez az álláspont annyiban különbözik a többitől, hogy Kant nem Isten létezését vonja kétségbe, hanem azt bizonyítja be, hogy az elméleti ész nem adhat biztos választ sem állító, sem tagadó értelemben. 14 Ugyanis az emberi cselekvést irányító (gyakorlati) ész felismeri az erkölcsiség a priori feltétlen követelményét, amiből Kant levezeti az akarat szabadságát, ami a praktikus ész első posztulátuma lesz, közvetve pedig a lélek halhatatlansága és a boldogsággal megajándékozó Isten léte. 15 Századunkban ez a gondolat Barth teológiájában ismét felerősödött. Barth azt hangsúlyozza, hogy aki bizonyítani akarja Isten létezését, az nem tesz mást, mint az emberi értelemnek rendeli Őt alá. Márpedig mi emberek semmi esetre sem rendelkezhetünk Isten felett. 16 „Ez az antik ismeretelméleti elv első megfogalmazásban Empedoklésznál található meg [Die Fragmente der Vorsokratiker, , a görög szöveg kiadása német fordítással: H. Diels; 6. Kiadás: W. Kranz, Berlin 1951-52, B 109.töredék.]. Alkalmazza azonban már Platón is a Timaioszbm [Timaiosz 45 C.] és Arisztrotelész is [A lélekről I. 2. 404 B.] mint a látás feltételét. ” A fent említett hivatkozások Perczel István : Isten felfoghatatlansága és leereszkedése c. könyvéből átvéve (Atlantisz, 1999) 66-67. p. 104
