Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete IV.
el azt, aki meg volt írva. Talán nem látható és nem tudható még, hogy ki van megírva. így utólag már csodálni lehet, hogy milyen bekötött szemmel mentem el amellett, aki évek múltán a feleségem lett. Ott volt az osztályban, vagy két sorral ült elébb, és valami apró kék virágok díszítették az iskolaköpenyét. Papkisasszony volt, Perjéssy László sajószentpéteri lelkész lánya, és Mártuskának hívtuk, hogy szelídítsük azt a komolyságot, ami nevéből is áradt. Halkszavú volt, és szép mosolyával jutalmazta azt a félkegyelműt, aki meg merte szólítani. Volt valami barátságféle köztünk, szívesen beszélgettünk, de házasságról nem volt szó, csak szerettük a verseket és a hazát is közös érzelemmel, hazulról hozott patriotizmussal úgy, mint akik tudják, hogy egy nagy közös ellenség szorításában vannak. A gimnázium államosításakor a szülők hazavitték, és mi akik Patakon maradtunk, csak sajnálhattuk, hogy a maradék osztályban sokkal szürkébbek lettünk. A Patakért Pestről jöttek, szinte mind hazamentek, mert úgy vélték, hogy a Rákóczi nevére államosított gimnázium már nem fogja nyújtani azt a többletet, amiért érdemes volt odajönni sok száz kilométerről is. Az internátusbán röpítésnek neveztük a gyakori átszervezéseket. Hamarosan röpülni kellett tanároknak is. Akkor ment az egri főiskolára Bakos József, Miskolcra Demeter Gyula és Palumby Gyula. A Teológiáról Koncz Sándort alsóvadászra, Szabó Zoltánt Noszvajra helyezték, Nagy Barna Pestre került, Újszászy Kálmán pedig az egyház tulajdonában maradt Gyűjtemények igazgatója lett. A végzősök búcsúdala, a Gaudeamus ezután is elhangzott még ballagáskor, de Patakkultuszunk elvétetett. A szellemváltást jelképekben is kifejezték: az Imaterembe Lenin szobor került, az orgonát eltávolították, és vörös drapériával dekoráltak. Nem tudták, mert nem is akarták tudni azt, amit Vas István a Cambridgei elégia c. versében boldogító felismerésként adott hírül, a régmúltból vett tanúságképpen is: "Elmúltak a nagyurak/de megmaradt Sárospatak." Nem önmagáért, hanem értünk, hogy ezért is Istennek adjunk dicsőséget. 78
