Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete IV.
vetéléssé duzzadt a teljes útszélességben menetelő tömeg. "RUSZKIK HAZA!" - kiáltották teli torokból az élharcosok, és amikor átvette a jelszót a sokaság, az olyan volt, mint egy áramütés: lelkünket sokkoló. Ilyet mondani súgva se mertünk volna néhány órával előbb. Sötétedéskor értünk a Parlament előtti térre, ahol Nagy Imre megjelenését követelték. Ennek megvalósulása óráról órára halasztódott. Gerő Ernő rádiós beszéde olaj volt a tűzre. Amikor este 9 óra körül széles sorokban menetelve átjött a nép a Rádióhoz, ott már lövöldözést lehetett hallani. Az utcakép óránként változott: 11 óra körül már fegyveresek jártak távolibb kerületekben is. Utóbb tapasztaltuk, hogy a Ráday könyvtár polcai közt vetett óvóhelyi ágyunk került legközelebbi távolságra a történelmi hadi úthoz, mert a szűk Köztelek utcán vonuló tankok lánctalpai jóformán csak egy méternyire voltak a fekhelyünktől. Megmozdult az egész könyvállomány, és attól lehetett tartani, hogy a könyvek fognak agyonnyomni minket. A közeli játszótéren egy lövegcső meredezett nyugati irányban épületünk fölé és elképzelhető volt, hogy esetleg tűzharcba keveredünk. Az udvarra néző nyílt folyosókon futva közlekedtünk, mert valami becsapódás mindig várható volt. Hamar híre ment, hogy Arányi György tüdőlövést, Bárczay Gyula fej lövést kapott. Szerencsére egyik sem volt halálos. Gyula bekötött fejjel feküdt szobájában, majd az első adódó alkalommal szabályosan útlevéllel svájci ösztöndíjas helyére távozott. Két másik derék teológusunk, Magócsi Pista és Herczegh Lali az elmondás szerint kenyérért ment ki délután a konyhai vezetőség megbízásából. Idős asszonyt kísértek át valamelyik közeli utcában tűzszünet idején és áldozatul estek ártatlanul. Emléktáblát avattunk nekik sok év múltán a Teológián. Eltelt egy hét abban a hiszemben, hogy győzött a forradalom, és hozzá lehet látni a közigazgatás átszervezéséhez. A Belgrád-rakparton volt egy eligazító központ, ahová várták azok jelentkezését, akik tenni kívántak valamit a vívmányok kiterjesztéséért. A vidéki Magyarország ugyanis lassan ébredt, és néhány kivételtől eltekintve várakozó álláspontra helyezkedett. Küldtek ugyan élelmet a Fővárosnak, és helyenként megindult a polgárőrség és a pártok szervezése, de a régi adminisztráció emberei ott ültek helyükön, mintha mi sem történt volna. Egyetemistákból szerveződő csoportunk megbízásként kapta a vidéki városok és falvak régi kádereinek leváltását. Megbízólevél, nemzeti színű karszalag volt az igazolásunk, és aki kérte, fegyvert is kaphatott. Amikor ezt teológus mivoltomra hivatkozva elhárítottam, mindenki természetesnek vette. Nyitott teherautón jöttünk le Miskolc-Tapolcára, ahol a diákok már megszervezték a forró teaakciót. Nápolyi is volt Szerencsről zsákszámra. Ragyogó őszi napfényben jöttünk el Pestről, és szürkületkor értünk Miskolcra számos igazoltatás után. Az út végén 68
