Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 1. szám - Dr. Frank Sawyer: Új életre feltámadva

Johan Sebastian Bach (1685 - 1750)

Nézzük most meg a reformáció zenére gyakorolt hatását. Bach odaadó evangélikus volt, akinek zenéjében a világ vallásos megértése, erőteljesen dominál. Barokk zeneszerző volt, aki a tartalom mélységéig kívánt lehatolni. Túl ezen, zenéjének mondanivalójával szolgálni akarta egyházát, gyülekezetét és az egész világot. Kompozícióival nem csak esztétikai élvezeteket kívánt szerezni hallgatóságának, hanem meg is akart nekik tanítani valamit. Műveiben nem csak a fizikai értékekre koncentrált, hanem a lelkiekre is. Gyakran kis létszámú kórusokkal és zenekarokkal dolgozott.

Muzsikája nagyon bensőséges. A középkor pietizmusát a reformáció által felélesztett ébredéssel ötvözte. A barokk vallásos művészete tárgyául gyakran választotta a szenvedő Krisztust és halálát. Ennek mélységeit tárja fel oly módon, ahogyan ő Isten jelenlétét és az új éltre hívást értelmezi. Megérezte Isten kegyelmének győzelmét: 'Was mein Gott will, das g'scheh all'zeit.’ A világ bizonyos mértékben felemeltetett Isten királyságának a történelemben végbemenő változásai közé. A világnak megváltásra és megszentelődésre van szüksége. Lehetséges egy új kozmikus harmónia létrehozása, ahogyan ez kifejezésre jut Bach fúgáiban. Bach Mátépassiójának a végén azonban a kórus ezt énekli: "Wir setzen uns mit Tranen nieder.”17 Ebben a befejezésben, Krisztus halála domborodik ki, nem pedig a feltámadott Úr győzelme. Ezzel persze Bach nem azt akarta kifejezni, hogy Krisztus még mindig halott, hanem inkább azt, hogy a nyugati kultúra elvesztette a nagyszerű húsvéti eseményekbe vetett hitét. A nyugat számára Isten halott, ahogyan ezt Nietzsche mondta később.

17 Lásd: F. de Graaf, Als Goden Sterven: De crisis van de westerse cultaur (Rotterdam: Lemniscaat, 1970), 279.old.

129