Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 1. szám - Dr. Frank Sawyer: Új életre feltámadva
Michelangelo Dávid szobra Vegyünk egy példát. Amikor megnézzük Michelangelo (1475- 1564) Dávidját, láthatjuk benne a dicsőséges klasszikus Görögországot és a reneszánsz új üzenetét. Semmi kétség afelől, hogy egy pompás művészi alkotásról van szó. Dávid teljesen, meztelenül, fiatalon, erősnek és tökéletesnek van ábrázolva. Amikor a szobor oldalról van megvilágítva, akkor a fény és árnyék dimenzióinak csodálatos játéka figyelhető meg. Az arcon és az egész testtartáson meggyőződés figyelhető meg. Klasszikus görög szoborhoz hasonlóan a szobor formája tökéletes. Talán már túlságosan is tökéletes? Ez egy csodálatos testnek a szobra, de meghaladja a mindennapi valóságot. Az egész szobor felépítésében egyfajta nemes büszkeség figyelhető meg. Ugyanúgy megtalálhatjuk ebben a szoborban a lehető legmagasabb szintű művészi megformálást csak úgy, mint a művészi forma mesterséges elválasztását attól, amivel a művésznek valami igazat is el kellet volna mondania Dávidról. Egy más címfelirattal a szépség megtestesítőjeként állhatna, ahogyan ezt teszi is tulajdonképpen. Amikor azonban a szobor címe 'Dávid', akkor máris felmerül a kérdés, hogy valóban a bibliai Dávidról van-e szó. Ez a szobor a dicsőséges test és nemesi egyéniség felmagasztalása-e vagy ez az a Dávid-e, aki az Úr segítségével legyőzte Góliátot? Ez az a Dávid-e, aki zsoltárokat írt miközben pásztorolta juhnyáját? Michelangelo Dávidja sokkal inkább a reneszánsz üzenetét hordozza. 127
