Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 1. szám - Prof. J. Wajne Baker: Egyház, állam és rajongás
(jcjtj/iáz, áííam és rajongás evangéliumért (Mt 5,10-12) és Haliért nyugtalanította a gondolat, hogy üldöző legyen. Haller, a berni állapotok miatt igen felzaklatva, 1533. február 9-én újra írt. Bern környékén az anabaptisták elárasztották az egyházat. A lelkészek sikertelenül próbálták meggyőzni őket tévelygésükről. A kormányzat büntetése is elégtelennek bizonyult. A lelkészek és az elöljárók között is megoszlott a vélemény a tekintetben, hogy miként kezeljék a problémát. Némelyek a bebörtönzés mellett voltak, mások mindnyájuk kivégzésétől sem riadtak vissza. „ Néhányan közülünk felvetették azt a kérdést, vajon megengedett-e az anabaptisták kard általi büntetése. Akik a halálbüntetést védelmezték a Deut 13,1-5 és 18,9- 20-ra hivatkoztak, amely a hamis próféták megöletését parancsolja. Mások úgy vélték, hogy a halálbüntetés csak olyan gonosz tettre alkalmazható, amit mindenki halált érdemlőnek ítél. Ok úgy érezték, hogy az anabaptisták nem esnek a magisztrátus hatáskörébe, s Jézus szavait idézték a konkoly példázatából (Mt 13,30) és Pál tanácsát az eretnekek elkerüléséről (Tit 3,10). Haller azután panaszkodott, hogy bár Buliinger az anabaptisták kemény megbüntetését javasolta — egyes esetekben halálbüntetést - korábbi levelében, „ noha nem bizonyítottad sem a Szentírással, sem pedig érvekkel . Haller remélte, hogy most majd sort kerít rá. Buliingertől azonban március 17-ig sem érkezettválasz, amikor is Haller újra erőteljesen sürgette őt azon szentírási bizonyságok felől, amelyek a magisztrátust felhatalmazzák az anabaptisták fölötti halálos ítélet kimondására. Buliinger harmadik válasza nem ismeretes, de ha Haller olvasta az ő könyvét, amit 1531-ben az anabaptisták ellen írt, megkaphatta a feleletet a kérdésére, mert ott Buliinger sok példát idéz a Szentírásból arra nézve, hogy az elöljáróság kivégeztette azokat, akik megtörték a törvényt. A szövetség teológiájából következően, ezek a példák kizárólag az Ószövetségből származtak. Nem Haller volt az egyetlen, aki szembekerült Buliingerrel az 1530- as évek elején. Leo Jud, Zwingli korai és közeli munkatársa, 1532 márciusában írt Buliingernek s támadta azt az egyházfegyelmi rendszert, ami Zwingli és Buliinger vezetése alatt érvényre jutott. Igen valószínű, hogy Oecolampadius befolyására Jud egy egyházi erkölcsbíróság létrehozását támogatta, amely a kiközösítés hatalmát bírja. Jud és Buliinger levelezéséből kitűnik, hogy milyen mély ellentét volt közöttük az egyház és állam, és az egyházfegyelem gyakorlása kérdésében. Jud úgy érvelt, hogy Krisztus az excommunicatiót az egyházra, s nem a magisztrátusra bízta, ennélfogva létesíteni kell egy független egyházi bíróságot a vénekből vagy elöljárókból, akik felügyelik az erkölcsök szabályozását és az excommunicatiót. Határozottan visszautasította 81
