Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 1. szám - Prof. J. Wajne Baker: Egyház, állam és rajongás
&gy/iáz, áííam és rajongás Berchtold Haller vezetése alatt, az 1528. januári nyilvános vitán jutott tetőpontjára, amely közel ugyanolyan intézményeket eredményezett, mint a zürichiek. Valamivel több, mint egy évvel később, 1529 áprilisában a reformáció hivatalosan elismert lett Baselben, ismét hasonló intézményekkel, mint amilyenek Zürichben is voltak. Mindkét esetben az elöljárók gyakorolták az egyházfegyelmet és létrejött az egyház és állam teljes integrációja. 1531. október 11-én a kappeli vereség bizonytalanságot és zűrzavart támasztott a reformált svájci városokban, különösen Zürichben sodorta veszélybe a kiépült struktúrát. A zürichi csapatok katasztrofális vereséget szenvedtek a katolikusoktól. Zwinglit 500 zürichivel, közöttük számos tanácsossal és 25 lelkésszel együtt megölték. A vereség felbátorította a reformáció ellenes erőket, és ez aggodalmat keltett a zürichi reformált közösség jövőjét illetően. Két hónappal Kappel után a zürichi tanács meghívta Henrik Buliingert Zwingli utódjául. A következő hónapokban Buliinger és a tanács a város református intézményeinek a megerősítésén fáradozott. Megújították az 1520-as évek erkölcsi törvényeit, a mise tilalmát újra megerősítették és újjászervezték a synodust. Buliinger elkészítette az új egyházalkotmányt, amit a tanács 1532. októberében bevezetett. Az alkotmány gondosan megszabta a synodus és a papság szerepét. Minden lelkész tagja volt a synodusnak, valamint 8 tanácsos. Két elnöke volt, az egyik lelkész, a másik tanácsos. A lelkészek nem folyhattak bele a civil ügyekbe, el kellett fogadniuk a polgári elöljáróság hatalmát, mind maguk, mind az egyház fölött. A synodus csak a hit dolgaiban volt illetékes és a lelkipásztorok erkölcsi életét ellenőrizte, noha a vétkes lelkészt a polgári kormányzat fegyelmezte. Minden más ügyet a synodusban lévő tanácsosoknak a tanács elé kellett vinni. Mindenek fölött pedig a lelkipásztorokat a polgári hatóság választotta. Az alkotmány vége táján Buliinger úgy utal a tanácsra, mint „ egyházi hatóságra . 1532 végén egyértelmű volt, hogy a lelkészi állás nem csak egyházi, de polgári hivatal is volt, a lelkipásztorok egyaránt voltak Isten igéjének és a zürichi tanácsnak a szolgái. Az elöljárók kezében volt minden fegyelmi jogkör, a papság szerepe a prédikálásra és más pásztori tevékenységre korlátozódott a tanács vigyázó tekintete alatt. Zürich „ szent közösségét teljesen a polgári elöljárók ellenőrizték. így az a rendszer, mely lépcsőzetesen épült ki az 1520-as években, teljesen érvényre jutott egy éven belül Zwingli halála után Buliinger vezetésével. Buliinger nem egyszerűen készséges kiszolgálója volt a tanácsnak ebben a folyamatban. Az eredmény teljesen megegyezett a reformált 77
