Sárospataki Füzetek 1. (1997)

1997 / 2. szám - Dr. Barcza József: Luther és a reformáció Magyarországon

DR. BARGZA JÓZSEF

II. Az egyháztörténeti kontinuitásról

A magyarországi protestantizmus első nyomtatásban megjelent rövidke felvázolását Gönczi György debreceni református lelkész tollából olvashatjuk. Ő 1586-ban így írt: "A kegyelmes Istennek tetszett, hogy a setétségből a világosságot Luther Márton által előszer 1517. esztendőben Németországban kinyilatkoztatná, ugyan azon jótetszése szerint az ü eleve elrendeltetett decretumából az Evangéliumnak világosságát az mi nemzetünkre is kiárasztotta ennek előtte úgymint hatvan esztendővel. Jóllehet az derék tudománnak nem minden ágait és cikkelit egyszersmind árasztotta ki, hanem azmint szokott lenni egyelőszer csak valami sengéjét fondamentomul nyilatkoztatta ki az mi nemzetünkben, miképen más országokban is."1

Ma már egységesen árnyaltabban fogalmaznak az egyháztörténetírás mégoly különböző jellegű pólusain is. Arról van szó, hogy jóval 1517. október 31-e előtt létezett katolikus reform. Rómának voltak belső reformerei. Egy részük talán inkább a humanizmus eszméivel azonosult, más részük talán inkább a bensőséges, az új kegyesség, a devotio moderna érvényesülését sürgette. Mindenesetre soraikból nőttek és váltak ki lassan az első reformátorok. A kezdeti időkben egyszerűen nem, vagy alig lehet különbséget tenni a reformer és a reformátor között. Nagy általánosságban a képlet csak a Tridenti Zsinattal, ill. az első protestáns hitvallások megjelenésével kezdődőleg vált egyértelműbbé.

Maga Luther is az egyház reformereként lépett fel és ő tulajdonképpen csak attól kezdve lett a szó szoros értelmében reformátorrá, amikor a pápai átokbullát elégette és járt tovább megkezdett útján. Magyarországon a reformátorok első nemzedékének tagjai előzőleg szintén római katolikus szerzetesek, vagy papok voltak, akik Wittenberg felé fordultak, sőt oda többnyire el is jutottak. Az érdeklődés előterébe Svájc, Zürich, Basel és Genf csak a XVI. század dereka körül került.

Itt is egyháztörténeti folyamattal találkozunk. Hitelesen számol be erről egy illetékes kortárs, Károlyi Gáspár. Kálvin egykori munkatársának, majd utódának, Bézának írta harmadmagá1 Félegyházi Tamás Debrecenben 1586-ban kiadott Újszövetségfordításának a Praefatio-jában.

14