Sárospataki Füzetek 1. (1997)

1997 / 2. szám - Dr. Frank Sawyer: The roots of totalitarianism (A totalitarizmus gyökerei)

DR. FRANK SAWYER tésre ítélte Sztálin egyik három főből álló katonai bírósága („trojkába). A kisregény a munkatábor egy napjának eseményeit követi végig, hajnali 5 órától este 10-ig. A rabokat egy síndarabot kon­gató kalapács ébresztette. Iván azonban - akit nem neve alapján azonosítanak a táborban, hanem mint S-854-es rabot - ágyban marad, mivel lázasnak érzi magát. Az egyik felügyelő figyelmez­teti, hogy három napi szigorított magánzárkával büntetik, ha nem kel fel időben. Az őr ezután úgy tesz, mintha a szigorított fe­gyelmi barakkhoz vezetné, de aztán kiderül, hogy csak a pa­rancsnoki barakk padlójának felmosását adja neki parancsba. A történet kezdése azt az érzést kelti bennünk, hogy soha senki sem tudja, milyen büntetés vár rá: a kegyetlen végzet - aligha­nem meg nem érdemelten - bármikor lesújthat. A szerző kétsé­get kizáróan arról beszél, hogy ez nemcsak a munkatáborokban volt igaz a kommunizmus alatt, hanem a társadalom egészében is. A kommunista rendszer legmélyén félelmet találunk. Valójá­ban a munkatáborok nem „természetellenesek”: többnyire ugyanazt alkalmazza mindegyik egyre „hatékonyabban” (abszolút kontrollt). A táborokban működhetett a „társadalmi gépezet”, a sztálini kontroll alapvető logikája. A táborok a totalitárius társa­dalom lenyomatai voltak. A táborokban a tökéltes ellenőrzést lehetett érvényesíteni anélkül, hogy az emberi szabadság sárbatiprásával szembesülni kellett volna.1 A zsarnokság, mint neurózis Honnan származik bármilyen totalitarizmus és önkényura­lom? A motivációk egyike egyértelműen a mások fölötti hatal­maskodásban rejlik. Diktátorok, akár a politikában, egyházban, otthon, vagy a munkahelyen élvezik, hogy másokat hatalmuk alatt tarthatnak és másoknak parancsolgathatnak. Amíg azonban egy diktátort általában „erős embernek” gondolnánk, pszicholó­gusok kimutatták, hogy azok az emberek, akik szeretnek máso­kon uralkodni valójában az önállóság problémájával küzdenek. Üresnek érzik magukat, ha nincs kin uralkodjanak. Pszichológu­sok állítják, hogy a diktatúra a szabadság előli menekülés eszkö­ze, mivel a hatalmaskodó emberek és rendszerek félnek szem­1 vö. Zygmunt Bauman, "A Century of Camps?", a Life in Fragments- ben: Essays in Postmodern Morality (Blakwell Publishers, Oxford, 1995) c. ,,v 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom