Sárospataki Füzetek 1. (1997)
1997 / 2. szám - Dienes Dénes: "Használni akarván ő nemzetének"
DIENES DÉNES melynek sugarai megmaradást munkáló önbecsülést, egészséges öntudatot ébresztettek népe életében. Személyiségét vizsgálva azonnal szembetűnik mély pietásra hajló kegyessége. Élete eseményeire imádsággal készült, a mögötte lévő' dolgokat hálaadása követte: "A Wilhelm-kollégiumban, mikor a második osztály tanulója voltam, istenfélő könyörgéssel kezdtem el ezt az évet, állhatatosan kérve Istentől azt, hogy jól megtanulhassam Chytraeus Katekézisét, a dialektikát, a retorikát, és ennek az osztálynak a többi tárgyát...". "/1596/ Mi Urunk Jézus Krisztusnak ezt az évét így kezdtem el: reggel fölkelvén térdet hajtva adtam hálát, amiért az elmúlt évben kegyelmesen megőrizett minden rossztól és jótéteményeivel elhalmozott. Teljes szívemből kértem, hogy az új évet tegye számomra szerencséssé, fáradozásaimban áldjon meg, tisztítsa meg szívemet...". Egy prédikáció hallgatása nyomán tett fogadalmához így kért erőt: ”Ó, édes Jézusom, te ismered egyedül fogadalmam célját, töltsd belém Szentlelkedet, aki vezet engem, hogy örvendezve válthassam be Neked fogadalmamat." A Szentírás rendszeres tanulmányozásáról gyakran említést tesz. Bibliaolvasása nem stúdium-szerű, hanem kegyességgyakorlásának természetes velejárója. Feljegyzései 1625-ben megszakadnak. Addig azonban külön jegyzékben, pontos kimutatását adja úrvacsorával való élésének. Nyilvánvalóan azért, mert különösen fontos események voltak számára. Először huszonegy éves korában, 1595 karácsonyán úrvacsorázott, utolsó bejegyzése erről 1625. Harminc év alatt 38 alkalommal élt úrvacsorával. Ez éppen nem kegyességi hanyagságot, hanem a sákramentumok rendkívüli komolyan vételét mutatja. Gyakori nyomorúságában, nyugtalan lelkiállapotában nem érezhette magát igazán késznek a sákramentum felvételére. Kegyességéről szólva igen fontos megemlítenünk, hogy életének utolsó éveiben elkezdte a "Praxis pietátis" fordítását. Csak azért hagyta abba, mert megtudta, hogy Medgyesi Pál azt eredetiben ismeri és jobbnak vélte ha ő készíti el az anyanyelvi átültetést, mert "az német fordításban - amit Szenczi használt - nagy változások, csonkaságok vannak".1 A puritanizmus lelkiségéhez ily módon közvetlen szálak fűzték. 1 Nemeskürty István: A magyar irodalom története, Bp. 1993. 203. 28
