Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1944-46
43 tanították. Eredményesen vették ki részüket a templom javára történő gyűjtésben is. Minden csütörtökön d. u. önkéntes résztvevők külön bibliaórára gyűltek össze. A bibliakörökön befolyt perselypénzből karácsonykor az általános iskola egyik szegény tanulója egy felöltőt kapott. B) Comenius önképzőkör. Az önképzőkör kéthetenként tartotta összejöveteleit. Gyűléseit a legkülönbözőbb műsorszámok tették változatossá. Irodalom, társadalom-ismeret, gazdaságtan, fizika, zene stb. szerepeltek azokon. Gyakran álltak ki a növendékek elég jól sikerült saját verseikkel. Ugyancsak sokszor vetődtek fel a demokráciával s a magyar nép sorsával kapcsolatos problémák. Február 1-én, a köztársaság megalakulásának évfordulóján a tanári kar résztvételével díszgyűlést tartott az önképzőkör, melyen az ünnepi beszéd és felolvasás a köztársasági államforma nagy jelentőségét méltatta. December 6-án erkölcsi s anyagi sikerben gazdag Mikulásestet rendezett az ifjúság. A jólsikerült tarka-est hozzájárult ahhoz, hogy Sárospatak társadalma hagyományos eseményként várja a tanítóképző hasonló megnyilatkozásait. A tarkaest jövedelme, valamint az ifjúság önkéntes pénzmegajánlása lehetővé tette, hogy az önképzőkör könyvtára felfrissüljön. A magyar könyvpiac legújabb termékei közül, irodalom, szociológia, természettudományok, pedagógia stb. köréből 92 kötet könyvet 1239 Ft értékben sikerült beszerezni. Az ifúság önkéntes munkával olvasótermet rendezett be, hol napilapok és folyóiratok álltak az olvasni akaró növendékek rendelkezésére. Az önképzőkör az egyik gyűlésen díszgyűlés keretében emlékezett meg Dezső Lajosról, a kiváló pedagógusról, aki az intézetünknek kiváló igazgatója volt. Emlékezete nemcsak a mi, hanem a pedagógusok széles köreiben is elevenen él. C) Ifjúsági ének- és zenekar. Ez iskolai évben háromféle énekkarunk is volt. December 6-án, a Mikulás-esten a kis alkalmi nőikar egy zenei tréfát, majd Mozárt: Csalogány- és Cherubini: nevetőkánonját énekelte. Február 1-én, illetve 2-án, a köztársasági emlékünnepélyeken alkalmi énnekkarunk Halmos: Üdvözlőjét és Gárdonyi: Szabadság c. kánonját adta elő. Negyventagú vegyeskarunk március 1-én, a szovjet-magyar esten, valamint március 9-én a sátoraljaújhelyi színházban, az ottani iparosdalárda által rendezett hangversenyen Kovács: Tavaszi dal, Kodály: Székely keserves és Bárdos: Széles a Duna c. karművekkel gyönyörködtette a közönséget. Az utóbbi darabot május 1-én, a munka ünnepén is előadtuk. Június 15-én templomi hangverseny keretében a kis vegyeskar Kovács: Húsvét c. karművét énekelte a szerző vezényletével. Kis regőscsoportunk több izben vidéken