Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1939

9 Próbáljuk szítiük szerint összegyűjteni a sztyep utánozhatatlant szép virágékességeit. Kezdjük a sárga virágúakkal: szürke repcsény (Erysimum diffusum), borsos varjuháj [Sedum acre), olasz varjuháj (S. boloniense) — ezek inkább a sziklás helyekre jellemzők —, a fehér zanótnak egyik változata (Cytisus albus var. Kissii), a sárkerep lucerna Medicago falcata), cseplesz lucerna (M. prostratá), vadhere {Trifolium campestre), sárga len (Linum flavum), közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum), közönséges tetemtoldó (Helianthemum ovatum), rekettyelevelű gyujtoványfű (Linaria genistaefolia), tejoltó galaj (Galium verum), borzas peremizs (Inula hirtá), íestőpiptér (Anthemis tincloriá), ezüstös hölgymái (Hieracium pilosella) és a magas hölgymái (H. Bauchiní). Ezek a sárga színek árnyalatban és teltségben korántsem egyformák. A következőknek halványsárga vagy vajsárga színük van: a szép karcsú toronyszál (Turritis glabra), vajszín lóhere (Trifolium ochroleucum), vajszínű ördög szem (Scabiosa ochroleuca), a nemes cickafark hazai változata (Achillea nobilis var. Neilrelchii), sárgás fehér virága van a hasznos tisztesfűnek (Stachys rectus). Tűzpiros színe van a barát szekfű és a magyar szekfű itt élő átmeneti alakjának (Dianthus carthusianorum saxigenus — D. Pontederae), lángvörös a bujdosó mák (Papaver dubium), bíborpiros a piros gólyaorr (Geránium sanguineum), a sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys) és a bérci lóhere (Trifolium alpestre). Illatos világos lila színű ruhát ölt a növénytakaró, mikor a kakukfüvek (Thymus bracliyphyllus, Th. Marschallianus) nagy tömege kezd virítani. Ilyenkor az egész sztyeplejtő tele van a kakukfű jellemző kellemes illatával. Bár színükkel nem tartoznak ide, mégis itt említem meg a kakukfű gyökerein élősködő fehérrózsaszín virágú chlorophyll nélküli démutka szádorgót (Orobanche albá). A bíborvörös mezei csormolya (Melampyrum arvense) és jelentéktelen sárgászöld virágú lenlevelű zseilérke {Thesium intermedium) szintén gyökereken élősködnek, de mivel növényzöldjük is van, ezért félélősködőknek nevezzük őket. A lila és kék színűek közül még megemlíthetjük a lilakék mezei zsályát (Salvia pratensis), — néha találkozunk fehér virágú színváltozatával is —, a sötétlila színű ökörfarkkórót (Verbascum phoeniceum), a lila bolyhos szirmú macskaherét (Plilomis tuberosa), a lilásvörös vastövű búzavirágot (Centaurea scabiosa), az ibolyakékszínű tarka búzavirágot (C. axillaris), a világos ibolyáskék mezei varfűt (Knautia arvensis), a kék virágú fogaslevelű veronikát (Veronica dentata), a kosborképű veronikát (F. orchidea). mezei katángot (Cichorium intybus) végül a terjőke kigyósziszt {Echium vulgare). Kékesfehér a borzas bükköny (Vicia hirsuta), pirosfehér a tarka koronafürt (Coronilla varia), szép látványt nyújt a koloncos legyezőfű (Filipendula hexapetala), midőn a gyepből kinyúló dús 'fehérbogernyőit lengeti a szellő. Fehér virágú még a hegyi lóhere (Trifolium montanum), a hamuka (Berteroa incana), a selymes dárdahere (Dorycnium sericeum), a hasznos