Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1876
34 adható ki, kik minden kötelezett tantárgyból vizsgáztak, ennélfogva részére rendes oklevél ki nem adatott. 1877. május 15-én ez intézet tanári testülete s növendékei, intézetünk gondnokát, Rik Jakab urat, gyászlobogó alatt kisérték az öröknyugalom helyére, a temetésen a képezdei ifjak kara mondott gyászéneket. A megboldogult 5 éven át volt intézetünknek fáradhatlan buzgalmu gondnoka. Béke lengjen hamvai fölött! Junius 25—30. napjai lettek az évi nyilvános zárvizsgák idejeül a tanári testület által megjelölve. Sajnálattal kell említenem, hogy az igazgató-tan ács tagjai más felől lévén hivatalos elfoglaltatásban, nem szerencséltették intézetünket becses megjelenésükkel; így a tanári testület vizsgáló-bizottsággá alakulva tartotta meg a szigorlatokat, csak junius 30-án jelent meg az addig betegen fekvő Árvái József tanfelügyelő ur, Hegedűs László igazgató-tanácsos úrral, egy futólagos vizsgával rekesztvén be a szigorlatokat; a tanév ünnepélyes bezárása julius 1-én 8 órakor történt. Ha a tanévre a növendékek szorgalmát s erkölcsi viseletét illetőleg visszatekintünk, nem mondhatjuk azt kifogástalannak. A szorgalom egyeseknél hanyaltlott s különösen némely tantárgyban, csak a fokozatos fegyelmezés szigorú alkalmazása volt képes eszközölni, hogy az előző évekhez képest a bukottak száma aránylag csekélynek mondható. A magaviselet bár egészben véve nem kifogásolható, mégis egyes esetekben a fegyelem teljes szigorát kellett alkalmazni. Apróbb kihágások is fordultak elő, miknek oka leginkább abban keresendő, hogy a növendékek nem voltak mindnyájan oly lakásokon elhelyezhetők, hol a házi gazdának a növendékek erkölcsiségére lelkiismeretesen felügyelni akarata és képessége lett volna. •A büntetési statisztikát mutatja a következő táblázat: A büntetés neme 1. OS hanyaga, miatt ztály kihágás miatt II. OS hanyaga, miatt ztály kihágás miatt III. osztály hanyags. : kihágás miatt miatt Összeg Jegyzőkönyvi megrovás 6 1 13 6 26 Bezárás 1 1 — — — 2 4 Szülei tudósítás 2 — 3 — 1 3 9 Eltávozás tanácsoltáfirt^ — — — 1 — — 1 Kitiltatott 1 1 1 11 17 13 41