Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1948

4 Iskolánk munkája ebben az évben valóban szűkebb keretekre koncentrálódott. És mégis nagy, igen nagy okunk van a hálaadásra és Istenben való örvendezésre. Mert megadatott nekünk, hogy magyar népünknek ebben az új, nagy történelmi korszakában a másik három öreg kollégiummal együtt református egyházi iskolaként folytathatjuk, sajátos rendeltetésünk szerint, magyar népünk és demokráciánk kulturális szolgálatát. Határozott meggyőződésünk, hogy amikor a magyar demokrácia egyházunknak s benne kollégiumunknak múltbeli nagy szolgálatait s jelen és jövő feladatait méltányolva: egyházi iskolaként kívánta kollégiumunkat meghagyni, mi akkor teljesítjük igazi hivatásunkat, ha az egyetemes magyar demokratikus kultúrpolitika keretében éppen erre a sajátos, kezdettől fogva való örök feladatra összpontosítjuk tanítói és nevelői munkánkat s törekszünk Isten kegyelméből mindenestől az Ige iskolája, a Szentlélek nevelő-műhelye lenni, egyházi iskola lenni, hitvalló aktív gyülekezeti egyháztagságra nevelni és nevelődni. így olyan szinekke), értékekkel gazdagíthatjuk népi demokráciánk kulturális munkáját, amilyeneket éppen tőlünk várnak, mert Isten rendeléséből reánk bízattak. A veszteség fájdalmával, de az isteni rendelés alatt meghajolva és a feltámadás reménységét vallva kell megemlékeznünk halotlainkról. Gyors egymásutánban költöztek el tőlünk az év folyamán: dr. Tóth Sándor, dr. Finkey Ferenc és dr. Farkas Ábrahám igazgatótanácsosaink. Tóth Sándor nyug. törvényszéki bíró, a sátoraljaújhelyi egyház főgondnoka, az alsózempléni egyházmegye és a tiszáninneni egyházkerület tanácsbírája, az egykori pataki diák, egyházunk és népünk forrószívű szerelmese és hűséges szolgája hosszú, fájdalmas betegség után, férfikora delén dőlt a sírba. Az Isten Igéjében megismert legfőbb igazságot szolgálta félelmetlenül, szabad lelkiismerettel egyházi és világi tisztében s főiskolánk igazgatótanácsosi székében is. Amikor emlékezetét áldjuk, segítő szeretettel fordulunk nálunk tanuló derék fia felé. Finkey Ferenc, az egykori pataki diák és jogakadémiai tanár, a legmagasabb közéleti és tudományos csúcsok — koronaügyészség, egyetemi professzorság és akadémiai tagság megjárása után, életalkonya derűjében, félévszázadon át hűséges hitvesével együtt az anyira szeretett Patakra tért meg, ahol szinte halála órájáig szorgosan forgatott pennája alól — egy könytárra való szakművek szép sora után — főiskolánk történetének számos szakaszát megörökítő, nagyértékű művek kerültek ki (jogakadémiánk története, Radácsy György élete stb.) Az egyik legnagyobb, nemzetközi viszonylatokban is elismert magyar büntetőjogász — nem is tudjuk melyikben volt a legnagyobb: a tudományban-e, vagy a keresztyén alázatosságban és egyszerűségben; Patak és főiskolája iránti rajongó ragaszkodásában, vagy a családja iránti kedvességben; a nemzedékeket átölelő emlékezés bájában, vagy az egyház és nemzet szolgálatára lelkesítő hit Isten kezére hajló végső, szelíd magamegadásában? Amikor emlékezésünk virágait sírjára hintjük, bízó kívánsággal mondjuk: legyen példája maradandó, szolgálata és hűsége lelkesítő az Alma Máter diákjai és fanárai számára! Farkas Ábrahám szintén főiskolánknak volt előbb szelídlelkű diákja, majd igazgatótanácsosa. Raji a kívülálló okok, roppant történelmi erők gátolták, hogy ebben a szolgálatban anynyit tehetett légyen, mint amennyit szeretett volna. Annak a férfiúnak volt harmadik s immár utolsó földi reménysége, aki több mint másfél évtizeden át állt főiskolánk és egyházkerületünk élén. Ő maga helytelen hagyományokkal bátran szakítva, egy új magyar nemzedék dalával a szívében, családjáért két keze verejtékes munkájával vívta meg a földdel az életharcot, amíg emberfeletti fájdalmak ágynak nem döntötték s fiatalon, 42 éves korában el nem ragadták a halálba. Az ő árva gyermekeiért is meg kell tennünk, amit megtehetünk. — A második világháború szörnyű csatamezőin elhullt bajorosainkat követte a télen Csikó István Tompa-internátusi altisztünk, aki hadifogságból halálos betegen tért meg, de csak a debreceni kórházig érhetett, onnan már csak hűlt tetemét hozhatták haza a fájdalmas szívű rokonok. Azok közül a hűségesek közül való volt, akikről azt mondja az írás, hogy nem a szemnek, hanem az Űrnak szolgálnak, özvegye továbbra is a főiskolánk szolgálatában marad. így árváiról is jobban gondoskodhatunk. Itt kell elköszönnünk attól a három kedves kartárstól is, akik szolgálati idejük leteltével, az iskolai év elején nyugalomba vonultak. Bódy Dénes közel három évtizedig működött Patakon, mint gimnáziumunk vallástanára. Növendékek ezreit volt hivatva a Krisztus lábai elé vezetni, amit buzgalommal s a reá bízott talentumok hűséges forgatásával törekedett mindenkor teljesíteni. Az I. Rákóczi György Egyesület alapításával és vezetésével a diákmissziói munkának egyik sajátosan pataki formáját kereste és alkotta meg. Melegszívű kartárs, igaznak ismert ügyek