Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1942

71 törekvésekben. Vele vagy ellene. Ne vigyék sírba ezeket az ada­tokat. Személyes beszélgetésben, vagy levélváltásban kerüljenek papírra a vallomások. Gyűjtse ezeket össze a pályamű írója és az így összegyűjtött anyag hadd várja majd a mestert, aki felhasználja. A másik cél az volt, nyíltan szembenézzen azokkal a vádak­kal, amik elhangzanak a pataki ifjúság régi életére, főleg hitére vonatkozólag. A pletykák álljanak egyszer a történet Ítélőszéke elé. Annak a kornak a megítélésében ismerjük el, ami igaz, de cáfoljuk meg azt, ami kitalálás. A beérkezett pályamű az első célkitűzésnek teljes egészében eleget tesz. Sok adatot gyűjt és ment meg. Nem kiírja valahon­nan, hanem leíratja az akkori pataki káplánnal, szeniorral és a moz­galom középpontjában álló theológussal. Átnézi az összes Ifjúsági Közlöny-számokat, az akkori egyházi lapokat. Nem kerüli el semmi sem a figyelmét. Pataki diák a szerző, aki ismeri és szereti Patakot. De leg­jobban az igazságot szereti. Megrajzolja a korok lelki hátterét, kutatja, hogy mikor mi érdekelte az ifjúságot és ezekkel együtt mér le mindent. Módszere jó. Az egész anyagkezelés világos és értelmes. Dolgozatából hiányzik az akkori theologiai tanárok, karok gyűléséről felvett jegyzőkönyvnek ismertetése. Ez, mint diáknak, nem juthatott a kezébe. De ezek az adatok úgyis írva vannak és megmaradnak. A birálat alapján a theologiai kar dr. Szabó Zoltán theologiai professzor adományából a pályaművet 30 pengővel jutalmazza. Szerzője: Ráski Sándor IV. éves theológus. 21. Hallgatóinknak a gyülekezeti életben végzett szolgálata. A theológus ifjúság által végzett gyülekezeti munkát három csoportra osztjuk. 1. Van, amit, — részben előkészités után — de rendszeresen, önállóan végeznek. 2. Van, amit kisegítésképen vé­geznek. 3. És van, amit szemináriumszerűen, a tanítással, neve­léssel kapcsolatban végeznek. 1. A theológus ifjúság végzi a munkát a diákbibliakörökben, az internátusok reggeli és esteli áhítatán. Szórványgondozást végeznek: (a tanyákon) Apróhomokon, Györgytarlón és Rózsáson. (A felsőhatári települési központokon) Királyhegyen, Kisgáton. Szórványban: Végardón. Itt a vallásokta­tást is két theológus végezte. Nem a sárospataki gyülekezethez tartozó helyen állandóan szolgálnak: Bodrogzsadányban és Vilma­tanyán. A vonatköltségeket a theológus missziói pénztár fizeti. De a szolgálat mellett ki kell emelni a nagy távolságokat. Legtöbb helyre

Next

/
Oldalképek
Tartalom